Török és iraki migránsokat Románián keresztül illegálisan Nyugat-Európába szállító embercsempész-hálózatra csaptak le tegnap a hatóságok Romániában, Szerbiában és Németországban – közölte a hazai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

A török és szíriai állampolgárok által tavaly szervezett, Németországból, Szerbiából és Törökországból irányított bűnszövetkezet romániai tagjainak feladata az volt, hogy Temesváron és Aradon bérelt szállásokon elbújtassák a bolgár vagy szerb határon keresztül illegálisan hozzájuk irányított migránsokat, valamint megszervezzék átszöktetésüket a román-magyar határon. Erre a célra hivatásos gépkocsivezetőket szerveztek be, akik a határátkelésnél a rakomány közé bújtatták a bevándorlókat, vagy a zöld határon keresztül indították útnak a migránsokat Magyarország felé.

A vádhatóság közleménye szerint a nyomozók mintegy 300, a bűnszövetkezet által csempészett illegális bevándorlót azonosítottak, akikkel 4 és 10 ezer euró közötti összeget fizettettek az embercsempészek Németországba juttatásukért, annak függvényében, hogy mekkora útszakaszról volt szó. A romániai bandatagok ugyanis állítólag az országba legálisan érkezett távol-keleti vendégmunkások köréből is verbuváltak migránsokat, akik hajlandók voltak 4-5000 eurót fizetni azért, hogy illegálisan Németországba juttassák őket.

Tegnap 11 romániai gyanúsítottnál – Arad, Temes és Arges megyei helyszíneken – tartottak házkutatást.