Ma is folytatódott az általános sztrájk a romániai iskolákban, miután tegnap eredmény nélkül ért véget a Victoria palotában a tanügyiseket tömörítő szakszervezetek vezetői és a kormány képviselői közötti egyeztetés.

A tanügyi szakszervezetek a bérek 25 százalékos emelését és egy olyan jogszabály elfogadását kérték a kormánytól, amelyik szavatolja, hogy a pályakezdő pedagógusok fizetése az országos bruttó átlagbérnek megfelelő összeg lesz. A Victoria-palotában a tanügyminiszter, a pénzügyminiszter, a munkaügyi miniszter, az európai projektekért felelős miniszter és a kormányfőtitkár fogadta az érdekvédelmi szervezetek képviselőit. A kormány nem fogadta el a szakszervezetisek bérköveteléseit annak ellenére, hogy a tegnap 15 ezer szakszervezetis tüntetett a fővárosban, illetve más településeken is utcára vonultak a tanárok, tanítók. Dan Cărbunaru kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy kimerültek a jogi lehetőségek a pedagógusok fizetésének növelésére. A kormány számításai szerint az tanügyi fizetések 25 százalékos emelésének költségvetési vonzata több mint 3 milliárd lej lenne havonta, és ezt az összeget a kormány nem tudja előteremteni.

agerpres.ro