Ukrajna bejelentette, hogy területeket foglalt vissza Bahmutban. Megfigyelők szerint a fejlemény fordulatot jelezhet a kelet-ukrajnai városért folyó, több mint kilenc hónapja tartó csatában, amelyben eddig az oroszok álltak nyerésre.

Az ukrán katonai szóvivő szerint az orosz csapatokat az elmúlt héten 2 km-rel hátrébb szorították. A moszkvai védelmi minisztérium is elismerte, hogy seregei stratégiai okokból „jobban védhető” területre vonultak vissza. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner nevű orosz zsoldoscsoport vezetője ezzel szemben azt mondta, hogy az orosz egységek „menekülnek”.

Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök a kapcsolatok megerősítéséről egyezett meg dél-afrikai kollégájával, Cyril Ramaphosával. A Kreml közlése szerint a vezetők közötti beszélgetésben Putyin azt is elmondta, hogy soha nem utasította el a „diplomácia útját” az ukrajnai háború megoldására, és hozzátette, hogy támogatja az afrikai vezetők bevonását a béketárgyalásokba. Az Egyesült Államok csütörtökön azzal vádolta Dél-Afrikát, hogy fegyvereket szállított Oroszországnak, de a közlést mindössze a dél-afrikai ellenzék állításaira alapozták, nem támasztották alá bizonyítékokkal.