Petre Daea mezőgazdasági miniszter elmondta, hogy nem kapnak többé állami támogatást azok a zöldségtermesztők, akik a megengedettnél nagyobb koncentrációjú mérgező anyaggal permetezik meg a zöldségeiket.

Nyilatkozatának előzménye, hogy a Buzău megyei rendőr-főkapitányság több házkutatást tartott Buzău és Ilfov megyében, amelyek során kiderült, hogy egy férfi több száz tartályban szállított Törökországból származó vegyi anyagot, amelynek nagyobb a koncentrációja az Európai Unióban megengedettnél. Miután a paradicsom, paprika és a melegházakban érlelt többi zöldség beérett, hipermarketekkel szerződésben álló nagybani kereskedőknek adták el azokat. Megtörtént, hogy ezek a zöldségek a hipermarketek BIO részlegére kerültek. A mezőgazdasági miniszter ennek kapcsán azt mondta, a mezőgazdasági termékeket nehéz ellenőrizni, amikor bekerülnek a kereskedelmi hálózatba, ezért a termesztőnél kell ellenőrizni azokat. Hozzátette, minden romániai termesztőt monitorozni fognak, és aki tiltott szereket használ, vagy mesterséges úton próbálja elérni a termés gyorsabb beérését, attól megvonják az állami támogatást.

mező, betakaritas, szüret
Forró László/SRR