Románia a koronavírus ellen beszerzett oltóanyag felét sem használta fel, így az Európai Bizottság közvetítésével lebonyolított vakcinabeszerzés csaknem háromszáz millió eurónyi kárt okozott a költségvetésnek – állapította meg tegnap közzétett zárójelentésében egy másfél éve létrehozott parlamenti különbizottság.

A Képviselőház 2021 novemberében döntött arról, hogy különbizottságot alakít a világjárvány miatt elrendelt rendkívüli állapot, illetve későbbi veszélyhelyzet idején végzett közbeszerzések szabályosságának kivizsgálására.

A különbizottság több mint 300 oldalas zárójelentésében rámutat, hogy az uniós vakcinabeszerzési szerződések titkosítása miatt nem tudta pontosan megállapítani, mennyi pénzt költött Románia az oltóanyag beszerzésére, de a veszteségek nagyságrendjét több százmillió euróra becsüli. A számvevőszék által megküldött adatok szerint Románia 2020. december 26. és 2023. március 9. között 80 millió 650 ezer oltást
rendelt meg koronavírus ellen, amiből eddig 35 millió 455 ezret vett át. A ténylegesen beadott dózisok száma kevéssel haladja meg a 17 milliót. Készleten van még 3 millió 280 ezer adag, míg csaknem 9,5 millió adagnyi vakcinát meg kellett semmisíteni, mert lejárt a szavatossági ideje. Romániának mintegy 5,6 millió dózis feleslegessé vált vakcinát sikerült értékesíteni mintegy 59 millió euróért.

A testület úgy értékeli, hogy csak az oltásokra kifizetett előleg legalább 282 millió euróba került a hazai költségvetésnek. A lejárt szavatosságú 9,5 millió vakcina teljes beszerzési ára és a mintegy 45 millió feleslegesen megrendelt oltásra kifizetett előleg együttes értéke a parlamenti bizottság számításainak megfelelően több mint 270 millió euróra tehető.

A testület hasonló mértékű veszteségekről számolt be az egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó Unifarm állami vállalat közbeszerzéseinél is, amelyeknek a kivizsgálására több mint száz bűnvádi eljárás indult. A parlamenti különbizottság jelentését a Képviselőház plenáris ülése elé terjesztik megvitatásra és elfogadásra.