Minap olvastam, hogy az Eurostat felmérése szerint az ország lakossága naponta kevesebb mint 5 percet tölt olvasással, 35 százaléka pedig soha vagy szinte soha nem vett könyvet a kezébe; s csupán 16 százalék állítja, hogy havonta olvas. Nem tudom, ez azt is jelenti, hogy könyvet vásárol ez a rendszeresen olvasó réteg, vagy csak könyvtárban kölcsönöz. A végeredmény szempontjából azonban teljesen mindegy – a lényeg, hogy olvasnak. A hírt egy hazai magyar portálon olvastam, s próbáltam megkeresni a világhálón az idézett Eurostat jelentést, de nem bukkantam rá. Viszont találtam egy hasonló tartalmú és felépítésű írást egy konstancai román portálon… A kíváncsiság tovább hajtott, szerettem volna megtudni, mi a helyzet a magyarul olvasók körében. Erre vonatkozó friss felmérést nem találtam, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése honlapján 2021-es összesített adatokat kaptam, eszerint abban az évben 17 150 könyvcím jelent meg Magyarországon összesen 38 905 000 példányban, azaz egy könyv átlagpéldányszáma 2269 volt. A közel negyvenmilliós példányszám azt jelenti, hogy durván számolva évente négy kötet jut átlagban minden magyarországi lakosra. Megjegyezném, hogy az említett forrás szerint a címek száma közel 3 ezerrel, a példányszám pedig 10 millióval növekedett egy esztendő leforgása alatt; a könyvforgalmat – a tankönyvek kivételével – 55,9 milliárd forintra (azaz mintegy 150 millió euróra) becsülik.
A legfrissebb felmérést a magyarországi olvasási szokásokról ugyancsak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése honlapján találtam, 2020-ban készült. A jelentés szerint „2020-ban a magyarországi felnőtt népességnek több mint fele (58%) soha vagy szinte soha nem vásárol könyvet. A lakosság negyede (25%) évente néhány alkalommal, 9%-a legalább félévente, 7%-a legalább negyedévente vásárol könyvet, és további 1%-uk legalább havi rendszerességgel vásárol könyvet. Ehhez képest a könyvkedvelő online válaszadók dominánsan könyvvásárlók is egyben: 44%-uk legalább havonta vásárol, 35%-uk ritkábban, de legalább negyedévente, 7%-uk ennél is ritkábban, de legalább félévente és 12%-uk ennél is ritkább, évente pár alkalommal, ugyanakkor további 2%-uk kizárólag más forrásból szerez be könyveket (pl. könyvtár, kölcsönkéri ismerőstől vagy egyéb módon), mivel soha vagy szinte soha nem szokott könyvet vásárolni.” Mielőtt sommás ítéleteket kezdenénk megfogalmazni, miszerint lám a románok… s ehhez képest bezzeg a magyarok…, szomorúan könyvelhetjük el, hogy a könyvet soha nem olvasók és soha nem vásárlók aránya nagyon magas mindkét országban, a rendszeresen olvasók aránya pedig hasonló. Egy másik elgondolkodtató adatsor az idézett felmérésből: „2020-ban a felnőtt magyar lakosság 13%-a olvas rendszeresen (legalább hetente), míg 2005-ben 25%-uk olvasott rendszeresen. A vizsgált időszak egészét tekintve 2020-ban a legalacsonyabb mind a rendszeresen, mind az alkalomszerűen olvasók aránya. Az országos átlagnál nagyobb arányban olvasnak rendszeresen a nők, a fiatal felnőttek (18-39 évesek) és a 60 évnél idősebbek, valamint a legalább középfokú végzettséggel rendelkezők, a budapestiek és az aktívkorú inaktívak, azaz a munkanélküliek, a tanulók, valamint a szülési vagy gyermekgondozási szabadságon lévők.”
A könyvhöz való viszonyunkat azonban a társadalmi változások is meghatározzák. A mai húszasok-harmincasok sokkal mobilisabbak, mint a negyvenesek-ötvenesek korosztálya, gyakrabban váltanak munkahelyet, s ezzel együtt akár lakhelyet is, így egy gazdag, több száz vagy több ezer kötetes könyvtár létesítését mellőzik, ugyanis nehéz, körülményes egy ilyen állományt hordozni. S ha elhalnak a könyvtárral – de akár képzőművészeti alkotásokkal – rendelkező szülők, az idegenben lakó fiatal – s ez nem föltétlenül más országot, elég, ha csak más települést jelent – a legtöbb esetben túlad a szülői otthonon, a könyvtár jobb esetben antikváriumban végzi, de láttunk már értékes köteteket kuka mellett is. Lehangoló, de tudomásul kell venni az életmód ilyenszerű változását. Attól még nem biztos, hogy a fiatalabb korosztály nem olvas. Embere válogatja, nem lehet, nem is szabad általánosítani. Reménykedni viszont k
ell, bízni abban, hogy a házi könyvtár divatja nem áldozik le végképp, s a lakosság legalább hetednyi-hatodnyi része megmarad rendszeres olvasónak. Hátha példájuk ragadós lesz…