Amerikát a hírhedt amerikai titkosszolgálat, az NSA-munkatársának, Edward Snowdennek világraszóló botrányát követően egy újabb titkosszolgálati incidens döbbentette meg. Az újabb botrányt ismét egy fiatalember, ezúttal – a nemzetbiztonságot azonnali közbelépéseivel garantáló – Nemzeti Gárda légi egységének egyik 21 éves tagja, Jack Teixiera robbantotta ki. A 21 éves, katonailag teljesen képzetlen fiatal informatikus még tavaly (Agyagbanditák Központja néven) egy szigorúan zárt, tehát a külvilág számára hozzáférhetetlen 30 tagú csetelő csapatot hozott létre, melynek tagjai kezdetben internetes játékokkal, csetelésekkel (lásd az angol chat „beszélgetés”, „csevegés” jelentésű kifejezést) szórakoztatták egymást. A „közösséget” a csoport feje, a fiatalabbak által apa-figurának, imponáló személyiségnek és kétségbevonhatatlan tekintélynek számító Teixiera tartotta kézben.
De amint arról a Neue Zürcher Zeitungban Christian Weisflog beszámol, február végén OG álnéven valaki titkosszolgálati dokumentumokat bocsátott a csapat rendelkezésére. Azzal a céllal, hogy ezek alapján a tagok az amerikai „mély állam” (a deep state) működéséről véleményt alkothassanak és vitázhassanak. A csapatba, melynek 25 tagja volt, csupán meghívásos alapon lehetett bekerülni. Feltehetően a „véleménypluralizmus kiteljesítése érdekében” számosan voltak köztük külföldiek, még oroszok és ukránok is. Utólag természetesen nyilvánvalóvá vált, hogy a titkos dokumentumok csupán Teixierától származhattak, hiszen feladatköre alapján csupán neki volt hozzáférése „minősített és fokozatosan bizalmas katonai iratokhoz”. A hozzáférési jogosultság – a szakemberek többsége szerint – Teixierát még a Nemzeti Gárda információs technikai szakembereként sem illethette volna meg.
Az amerikai nyilvánosságot tehát mindenekelőtt az foglalkoztatja: miként történhetett meg, hogy egy katonailag teljesen képzetlen fiatal informatikus, aki életkora miatt még alkoholfogyasztásra sem lenne jogosult, törvényesen efféle jogosultság birtokába juthat? S még ha igen is, hogyan férhetett hozzá egyáltalán ennyire bizalmas és szigorúan titkos adatokhoz?
Társainak vallomása szerint Teixiera soha nem foglalt állást az orosz-ukrán háború kérdésében, bár azt „bear-vs.-big” (azaz a közbeszédben jól ismert jellemzésekkel) maga is medvék és disznók összecsapásaként emlegette.
Bár a titkos nemzetbiztonsági iratok az ukrán hadseregnek nyújtott stratégiai információkra, haditervekre, idegen államok vezetőinek, köztük Amerika szövetségesei (Dél-Korea, Izrael, Magyarország) elnökeinek telefonos lehallgatásaira, oroszországi kémjelentésekre meg egyebekre vonatkoztak, eredetileg csupán vitatémaként szolgálhattak. A résztvevőknek elemezniük, értelmezniük kellett az iratokat, s ezt követően valószínűleg a hivatalos diskurzussal kellett szembesíteniük őket.
Február végéig a „vitaklub” tevékenysége titokban maradt. Akkor azonban az egyik tinédzser egy másik discord-szerveren is (az utóbbin szűkkörű, ellentétes véleményeket ütköztető fórumokat szokás érteni) megosztotta a dokumentumokat, ahonnan orosz internetcsatornákra, azt követően pedig a twiterre kerültek. Az esetről végül a New York Times is tudósított.
Az akciósorozat nyilván óriási károkat okozott Amerikának. Bár a WikiLeaks eset után már senkinek sem okozott túlságosan nagy meglepetést. Legfeljebb az volt a megdöbbentő, hogy egy effajta esemény a kormányzat a WikiLeaks-et követő elővigyázatossági intézkedései nyomán is megismétlődhetett.
De ami épp az ismétlődés és a mögötte álló fiatalok, illetve egyenesen fiatalkorúak részvétele nyomán valóban döbbenetes, az maga a jelenség. Az, hogy az amerikai fiatalok mind jelentősebb része mélységes bizalmatlansággal szemléli az amerikai deep state tevékenységét, kétségbe vonja a hivatalosan szinte már vallásos áhítattal emlegetett jogállam tényleges jogszerűségét, egyszóval az amerikai államban és annak titkosszolgálataiban valamiféle sötét hatalmat lát, mely elnyomja és becsapja az állampolgárokat.
Lehet ezt a jelenséget Trump és a jobboldal növekvő befolyásának rovására írni, ahogyan azt az NZZ kommentátora, Christian Weisflog is teszi, de azt a helyzetével mind elégedetlenebb fiatal nemzedék tagjaival már nehezebb elfeledtetni, hogy államuk számolatlanul szórja a pénzt az orosz-ukrán háborúba, miközben a második világháború vége óta az Amerikai Egyesült Államok több mint két tucatnyi – a mai oroszhoz hasonló – nemzetközi jóváhagyás nélküli háborút indított a földgolyó legkülönbözőbb tájain.
Tette, mert megtehette. De bár ezek a tények az állampolgárok túlnyomó többségét (talán csak vietnami háború volt kivétel) nem viselték meg túlságosan, manapság mind több fiatal számára lelkiismereti kérdést, illetve súlyos kognitív disszonanciákat (értelmezési rövidzárlatokat) jelentenek.
Persze a biztonsági garanciákat is meg kell erősíteni, s csökkenteni kell a titkos, tehát nyílt vita tárgyává már nem tehető kérdések számát. Bár kétséges, hogy egy álombélien tökéletes demokráciában, mint amilyennek Amerika hirdette önmagát, egyáltalán lehetnének effélék. De ami nem pusztán álom, hanem egyenesen az állampolgári közösség jövőjét érintő szükségszerűség: mindenekelőtt a fiatalok állam iránti lojalitását kellene helyreállítani.
Az lehetne az igazi biztosíték arra, hogy az efféle megrázkódtatások elmaradjanak…