Ártatlannak mondta magát az ellene felhozott vádakban Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke a New York-i bíróság előtt, miután kedden hivatalosan is vád alá helyezték az ügyész kezdeményezésére. A Donald Trump elleni 16 oldalas vádirat 34 vádpontból áll, amelyek mindegyike üzleti adatok meghamisítását tartalmazza. A vádemelés alapja állítólagos hallgatási pénzek kifizetése egy pornószínésznőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején.

Alvin Bragg, New York megye demokrata párti kerületi ügyésze keddi vád alá helyezési meghallgatás után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Donald Trump üzleti adatok meghamisításával egy másik bűncselekményt akart elleplezni, ami New York állam törvényei szerint szintén bűncselekmény. Azt is kijelentette, hogy a vád oka nem az egyszeri nagy összegű kifizetés a pornószínésznőnek, Stormy Danielsnek, hanem a 34 alkalommal elkövetett üzletiirat-hamisítás. A New York-i bíróságon az ügyben eljáró bíró a következő meghallgatást december elejére tűzte ki, amelyen előírta Donald Trump számára a személyes megjelenést.

Trump az Egyesült Államokban az első volt elnök, aki ellen bíróságon indult bűnvádi eljárás.