Különbíróság felállítását kérte tegnap az ENSZ-ben Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége.

„Úgy vélem, mindannyian egyetértenek abban, hogy bármilyen országról vagy állampolgárságról legyen szó, az embernek joga van ahhoz, hogy ne öljék meg a saját házában” – mondta Olena Zelenszka az ukrajnai emberi jogok megsértéséről egy évvel az invázió kezdete után a világszervezet székhelyén tartott rendezvényen. „Ezért felszólítom az ENSZ-t, hozzon létre különbíróságot az orosz agresszió során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására”.

Az ukránok hónapok óta szorgalmazzák egy ilyen bíróság felállítását, amely az ukrajnai invázió felelősei ügyében lenne hivatott ítélkezni. Az invázió kezdetének évfordulójára ezzel kapcsolatos határozattervezetet is be kívántak nyújtani, de a kezdeményezést diplomaták szerint elutasították.

Az ENSZ-közgyűlésben szerdától megvizsgálandó határozattervezet elsősorban „igazságos békét szorgalmaz”, abban a reményben, hogy minél többen támogatják. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC), amely vizsgálatokat indított az Ukrajnában elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnök ügyében, nem hozhat ítéletet Oroszország ellen agressziós bűnök címén, mert Oroszország nem részese az ICC alapító okmányának, a Római Statútumnak.