Kétnapos csúcstalálkozón egyeztetnek ma Brüsszelben az Európai Unió állam és kormányfői. A legutóbbi, december 15-i csúcs óta ez lesz az első alkalom, hogy a 27 tagállam vezetői találkoznak.

A szomszédban dúló háborús konfliktus mellett áttekintik az unió gazdasági helyzetét, és az ismét fontos témává váló migrációról is tárgyalnak majd a belga Charles Michel vezette uniós intézményben.

A múlt héten Kijevben tartott EU–Ukrajna-csúcstalálkozó előtt az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy már dolgoznak az Oroszország elleni tizedik szankción, és reményeik szerint a háború kitörésének évfordulóján, február 24-én már el is fogadhatják azt.