A nemek közötti esélyegyenlőség javításáról, a nők hangsúlyosabb politikai szerepvállalásának támogatásáról fogadott el nyilatkozatot a parlament.

Az ünnepélyes külsőségek közepette, 235 szavazattal, 24 ellenében és 5 tartózkodás mellett megszavazott nyilatkozat bátorítja a nők teljes körű részvételét a jelentős közpolitikai programok fejlesztésében, finanszírozásában és megvalósításában, és megerősíti, hogy törvényi beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy a nők a férfiakéval azonos arányban jussanak képviselethez a politikában, illetve vezető tisztségekhez a szakmai szférában.

A nyilatkozat elutasítja a nemi diszkrimináció bármely formáját, a nők és lányok elleni erőszakot, a kényszerházasságot, a kiskorúak házasságát, a gyermekvállalás feletti jog korlátozását, a nők és férfiak munkahelyi alkalmazásában vagy bérezésében megnyilvánuló megkülönböztetést.

A parlamenti nyilatkozat üdvözli azokat a törvénykezdeményezéseket, amelyek nemi kvóták bevezetésével biztosítanák a nők arányának növelését az önkormányzati, parlamenti és európai parlamenti választások jelöltlistáin.

A szenátus májusban nagy többséggel megszavazta a többpárti kezdeményezést, amely arra kötelezné a politikai szervezeteket, hogy a parlamenti választásokon legalább minden harmadik jelöltjük nő legyen.

A 2020-as választásokon a parlamentben 17 százalékos képviselethez jutottak a nők, ami 2 százalékpontos visszaesést jelent a korábbi ciklushoz képest.

A tervezet végső formájáról a képviselőház hivatott dönteni, az alsóház azonban még nem tűzte napirendre.