Elutasította az Európai Unió Bírósága (EUB) az RMDSZ és a Minority SafePack kezdeményezést támogató kisebbségi szervezetek óvását az Európai Bizottság azon döntése ellen, miszerint nincs szükség újabb közösségi jogalkotásra a nemzeti kisebbségek védelmében, mert a meglévő szabályozás kielégítő.
A gondolat, miszerint közösségi szinten kellene szabályozni a nemzeti kisebbségek ügyét már több mint tíz éves. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), az RMDSZ, a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága (YEN) 2011-ben indították útjára a kezdeményezést, amelyet 2013-ban terjesztettek az Európai Bizottság elé, amely visszautasította annak bejegyzését. A kezdeményezők megfellebbezték a döntést az EUB pedig 2017-ben meghozott döntésében részben igazat is adott nekik és a 11 javaslatból 9-et beiktathatónak ítélt. Ez nem azt jelentette, hogy a bíróság érdemben igazat adott volna az RMDSZ-nek és partnereinek, mindössze annyit állapított meg, hogy az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell az előterjesztés egy részével. Új aláírásgyűjtés indult és a módosított kezdeményezést 2020 január 10-én benyújtották az Európai Bizottságnak, amelyik ezúttal már bejegyezte és foglalkozott is a kérdéssel, majd rá egy évre úgy döntött, hogy nincs szükség arra, hogy a nemzeti kisebbségek ügyében további jogszabályokat alkossanak. A határozatot ismét megfellebbezték és az ügy visszakerült az Európai Unió Bíróságára, amelyik a fentebb hivatkozott döntést hozta.
Jogi értelemben az Európai Unió elsősorban gazdasági egyesülés. Az emberjogi és kisebbségi kérdésekkel az Európa Tanács foglalkozik, ezért a Minority SafePack kezdeményezés elfogadása meglehetősen nehezen vezethető le az EU alapszerződéséből. Az európai államok kisebbségpolitikája igencsak sokszínű. Nyilvánvalónak tetszik, hogy bármilyen egységes szabályozás ebben a kérdésben újabb frontokat nyitna a tagállamok között, Brüsszelnek pedig erre egyáltalán nincs szüksége. A kérdés egyébként is összetett, ha arra gondolunk, hogy az Európa Tanácsban még harminc év alatt sem jutottak nyugvópontra a legegyszerűbbnek vélt fogalmi viták sem (például a nemzeti kisebbség meghatározásával kapcsolatban). A közösség tehát darázsfészekbe nyúlt volna, ha magáévá teszi a kezdeményezést
Az RMDSZ mint politikai érdekképviselet sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezik annál, hogy ne tudta volna: egy ilyen akció nem illeszkedik az EU filozófiájába. Hogy a megjósolható kudarc tudatában az RMDSZ miért vállalta mégis a vezető szerepet ebben az ügyben, annak egyetlen magyarázata lehet csak: nem akarta, hogy a kérdést a Székely Nemzeti Tanács, vagy a konkurens magyar pártok sajátítsák ki. (Egyébként Izsák Balázs nemrég azt nyilatkozta, hogy a nemzeti régiókért indított kezdeményezésének a benyújtásával arra vár, hogy megbukjon Ursula von der Leyen bizottsági elnök és egy “konzervatív fordulat után” valaki más bírálja el javaslataikat. Talán nem figyelt fel rá, hogy a jelenlegi bizottsági elnök is a konzervatív értékeket valló Európai Néppárt tagja.)
A Minority SafePack esete jól példázza azt az RMDSZ-re jellemző gondolkodásmódot, hogy a sikernél mindig fontosabb a téma keresztapasága, általánosabban az, hogy ki kap kommunikációs lehetőséget az erdélyi magyar közéletben.
S ezzel el is érkeztünk a kérdés velejéhez. Az RMDSZ hitelét és a romániai politikában elért eddigi sikereit épp a realizmusa alapozta meg. Az, hogy megvalósítható célokat tűzött maga elé, és azokat el is érte. Gondoljunk csak az anyanyelv-használat szabályozására a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a visszaszolgáltatási törvényekre vagy a magyar oktatási hálózat kiépítésére. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért akar versenyre kelni – egyébként politikailag súlytalan – ellenfeleivel az RMDSZ, és követni őket a „nagyotmondás spirálján”. A racionális, kiegyensúlyozott magatartás nem jelentené azt, hogy az RMDSZ lemond távlati céljairól, mindössze annyit, hogy nem megy fejjel a falnak. A szélmalomharcot pedig meg kellene hagynia a politikai prérin kóválygó, Don Quijote-knak.