Októberben 15,3 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta a szeptemberi 15,9 százalékról – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet.

Tavaly októberhez képest az élelmiszerek 20,5 százalékkal drágultak, a nem élelmiszerek 14,3 százalékkal kerültek többe, míg a szolgáltatásokért 8,3 százalékkal kellett többet fizetni. Szeptemberhez mérten 1,3 százalékos volt a pénzhígulás.

Egy év alatt a liszt 34,5 százalékkal, a kenyér 27 százalékkal drágult, a zöldségek 25 százalékkal kerülnek többe, ezen belül a krumpli 40 százalékkal drágult, az étolaj pedig 43,5 százalékkal.

A Román Nemzeti Bank kedden emelte az alapkamatot 50 bázisponttal, 6,75 százalékra. A jegybank arra számít, hogy az infláció csak a jövő év első felében lesz ismét egyszámjegyű. Az idei év végére 13,9 százalékos fogyasztói árindexre számít a Román Nemzeti Bank, míg a jövő év végére 7,5 százalékos inflációt prognosztizált.