Spanyolországnak sürgősen meg kell újítania az ország legmagasabb igazságügyi testületét – figyelmeztetett Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (CGPJ) a bíróságok függetlenségét hivatott biztosítani, illetve kinevezi az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság és más bírói testületek egyes tagjait. Az intézmény négy éve átmeneti jelleggel látja el feladatait, ami jogállamisági aggályokat vet fel Brüsszel szerint, írja az EuObserver.

A tanács 20 tagját a parlament nevezi ki a törvényhozók háromötödének szavazatával, azonban 2018 óta nem sikerült ekkora többséget összehozni. A nyári jogállamisági jelentésben az Európai Bizottság sürgette a spanyol pártokat, hogy jussanak konszenzusra, és közvetlenül a tagság megújítása után kezdeményezzék a kinevezési eljárás reformját „figyelembe véve az európai normákat”.

“Abszolút prioritás az, hogy a spanyol igazságszolgáltatás visszanyerje teljes intézményi normalitását” annak a demokratikus feladatnak a végrehajtása érdekében, amelyért felelős – fogalmazott Jourová.