70 éve született, 5 éve hunyt el Mózes Attila akinek szinte az asztalánál ülök a Helikon szerkesztőségében,és talán nem is szinte, hiszen kerek egy évig azt gondoltam, ez az asztal, amely fölött ő könyökölt és pöckölte a hamut kedvenc hamutartójába. Valójában elkerültük egymást, mire én a Helikon csapatába kerültem, ő már odakint pihent egy vásárhelyi dombon, s amit örököltem tőle, az kézzel megfoghatatlan, s szóval körülírhatatlan, de talán ott van a soraim között, hiszen tagadhatatlanul nagy hatással volt rám, kiskamaszként olvastam először – no de nem rólam van itt a szó, s nem is illendő, hogy a szerkesztő magáról meséljen. Idén tavasszal, április felé, amikor Mózes Attila hetvenedik születésnapja közeledett a Helikon szerkesztősége különféle szövegekkel, kisfilmekkel emlékezett meg róla, a volt munkatársról, a kiváló prózaíróról. Ebből az alkalomból beszélgettem Vida Gábor prózaíróval, a marosvásárhelyi Látó irodalmi lap főszerkesztőjével arról, hogyan él ma az emlékezetünkben Mózes Attila, és főként hátrahagyott művei – van e emlékezete egyáltalán, és ha nincs, annak mi lehet az oka. A műsorban elhangzó interjú a Helikon podcast sorozata számára készült.Vida Gábort és a szerkesztőt, Márton Evelint hallják a továbbiakban.
