Csíkszentdomokoson felavatták a magyar állam támogatásával épült, a mesehősről elnevezett Kippkopp óvodát.

A Csíkszentdomokosi Római Katolikus Plébánia tulajdonát képező, 2500 négyzetméteres telken megépült, 748 négyzetméter hasznos alapterületű új intézmény négy óvodás csoportnak, azaz közel 80 gyereknek tud magas színvonalú ellátást biztosítani. A beruházás összértéke 281,5 millió forint, mintegy 700 ezer euró. Az intézmény fenntartását a tervek szerint az önkormányzat fogja biztosítani.

Az avatóünnepségen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes elmondta: olyan óvodát adnak át, amelyet már egy ideje birtokba vettek a gyermekek. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy falun is olyan körülményeket tudjanak biztosítani a gyermekek oktatására, mint városon. Az erdélyi magyarság szerencséjének tartotta, hogy az oktatási intézmények fejlesztésére a román és a magyar kormánytól is forrásokat tud szerezni.

A csíkszentdomokosi Kippkopp óvodát Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek áldotta meg.