Szinte már közhely az a megállapítás, hogy háborúk, politikai, gazdasági válságok, járványok idején sikeresebbek a szélsőséges ideológiákat képviselő politikai erők. A történelmi igazságtalanságok (vagy a tömegek által annak vélt események), az életszínvonal romlása fogékonyabbá teszi az embereket a populista üzenetekre, a szélsőséges pártok bűnbakképző politikájára, a minden jelenséget fekete-fehérben láttató retorikára.

Jellemző volt ez a helyzet az első világháború utáni Európára, amikor a Párizs környéki békék nyomán felívelt a nemzetiszocialista, fasiszta pártok csillaga. Magyarország sem volt kivétel a jelenség alól, olyan közismerten antiszemita miniszterelnökök, mint Gömbös Gyula vagy Imrédy Béla, tulajdonképpen a mérsékelt konzervativizmust képviselték, mondjuk Szálasi Ferenchez képest.

Napjainkra visszatérve, azt követően, hogy 2016-ban váratlanul sikeres lett a Brexit-népszavazás, majd Donald Trumpot választották (ne firtassuk, hogyan) az Egyesült Államok elnökévé, 2020-21-re normalizálódni látszott Európa és az Egyesült Államok politikai helyzete. Trump egy mandátum után távozott a hatalomból. Németországban győzött a baloldal, Olaszországban megbukott az a kormánykoalíció, amelyikben Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter lehetett. Az európai parlamenti választásokon a jobb- és balközép pártok megerősödtek, az Európai Néppárt pedig ajtót mutatott a Fidesznek, ugyanakkor pedig a szociáldemokraták megőrizték vezető pozícióikat Svédországban, Finnországban és Spanyolországban. Közép-Európában megbuktak az olyan populista politikusok, mint a cseh Andrey Babiš, a szlovák Robert Fico, a montenegrói Nicola Gruevszki, aki a büntetőjogi felelősségre-vonás elől Magyarországra menekült, ahol az Orbán-kormány politikai menedékjogot adott a hazájában korrupció miatt elítélt politikusnak. Győzni tudott a mérsékelt balközép Horvátországban is, ahol a szociáldemokrata Zoran Milanović váltotta az elnöki székben a nemzetközi szinten is igen népszerű Kolinda Grabar-Kitarović-ot.

Szóval egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy Európa jó irányba halad. Ekkor azonban Oroszország egyoldalúan és minden indok nélkül megtámadta Ukrajnát, majd irreálisan megemelte a gáz árát. A kialakuló energiaválság pedig helyzetbe hozta a populista ígéretekkel manipuláló szélsőjobbot. Franciaországban Emmanuel Macron ugyan megnyerte az elnökválasztást, azonban mozgásterét nagymértékben beszűkíti az a tény, hogy pártja az áprilisi parlamenti választásokon nem tudta megszerezni az abszolút többséget, mi több a Marine le Pen vezette szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés történelmének legjobb eredményét érte el, 89 helyet szerezve meg az 577 fős Nemzetgyűlésben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a párt 1986-os megalapítása óta megtízszerezte parlamenti arányszámát. Még nála is jobban szerepelt azonban a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélanchon vezette Új Népi Ökölógus és Szociális Koalíció (NUPES), amelyik 149 parlamenti bársonyszéket szerzett meg.

Olaszországban minden valószínűség szerint az a Giorgia Meloni alakíthat kormányt, akinek a pártját, az Olasz Testvéreket (Fratelli d’Italia) Mussolini követőiként tartják számon az olasz sajtóban. Bár Meloni határozottan tagadja, hogy „a testvéreknek” bármi közük lenne a fasizmushoz, ám a gyászos emlékű diktátor jelképét, a nemzeti színű lángot egy az egyben átvette a kormányra készülő párt. Ha nem történik semmi különös, akkor a nyári választásokon Meloni a Matteo Salvini vezette Északi Ligával és Berlusconi Hajrá Olaszország (Forza Italia) pártjával alakíthat szélsőjobboldali kabinetet. Egyébként az élemedett korú Berlusconi a minap kikotyogta, hogy választási győzelme után Meloni az alkotmány módosítására készül és elnöki köztársasággá szeretné átalakítani Olaszországot, ami természetesen Sergio Matarella jelenlegi államfő eltávolítását is jelentené és azt, hogy Meloni elnök-kormányfőként széles jogosítványokkal vezetné az országot, úgy, ahogyan egykor Mussolini tette.

Itt érdemes megjegyezni, hogy Marine Le Pen kapcsolatai a putyini vezetéssel közismertek, és aligha véletlen, hogy a közelmúltban a pártelnök javasolta az Oroszországgal szembeni szankciók feloldását. Salvini korábban pedig Vlagyimir Putyin arcképét ábrázoló pólóban jelent meg az Európai Parlament ülésein. Ha ehhez még hozzávesszük Magyarország szélsőjobboldali miniszterelnökének a putyini Oroszország iránt tanúsított már-már vazallusi magatartását, akkor kikerekedik a kép, hogy honnan is fújnak Európában a populista passzátszelek.