Évek óta nem látott mélyponton vannak az orosz-amerikai kapcsolatok – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből a nemzetközi hírügynökségek mára virradóra közöltek részleteket. A teljes interjút június 14-én fogja sugározni az NBC, két nappal Putyin és Joe Biden amerikai elnök genfi találkozója előtt.

Az orosz elnök hivatásos politikusnak nevezte Bident, akihez azt a reményt fűzi, hogy nem fog indulatból döntéseket hozni. Mint mondta, Biden személyisége jelentősen eltér elődjéétől, Donald Trump volt elnökétől, akit rendkívüli, tehetséges emberként méltatott. Putyint az interjúban orosz disszidensek halálával kapcsolatban visszautasította a nyugati vádakat, hogy Moszkvát terhelné a felelősség. Putyin ugyanakkor hamis hírként utasította vissza a The Washington Post című amerikai lap értesülését, miszerint Oroszország korszerű műholdas technológiával látná el Iránt, hogy ennek segítségével katonai célpontokat tudjon nyomon követni a teheráni vezetés a Közel-Keleten. Az orosz-amerikai csúcstalálkozót szerdán tartják Svájcban.

Joe Biden – aki már megkezdte nyolcnapos európai körútját – kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem kíván konfliktust Oroszországgal.