Eredménytelenül zárultak a TAROM állami légitársaság vezetősége és a szakszervezet között az új kollektív munkaszerződésről folytatott tárgyalások. Az érdekvédelmi szervezet képviselői figyelmeztető sztrájkra, majd általános munkabeszüntetésre készülnek. A szakszervezet tegnap este kiadott közleményében azt írta, a vállalat vezetősége felületesen kezelte a két hónapja húzódó tárgyalásokat, és nem érti meg anyagi követeléseiket, amelyeket főleg az indokol, hogy 2008-tól nem kaptak béremelést. A vállalat által javasolt fizetésemelés még az inflációt sem fedezné – állítják. Korábban a TAROM vezetősége közölte, hogy nem tud eleget tenni a szakszervezet követeléseinek, és a jelenleg hatályos megállapodásban rögzített előírásokat emelné be az új kollektív munkaszerződésbe, azzal a módosítással, hogy 30 lejre emelik az étkezési utalványok értékét, illetve a 2022-re megszabott béralap kereteibe illeszkedve emelik a béreket. A vállalat képviselői hangsúlyozták, a TAROM több mint 13 éve veszteségesen működik, és az elmúlt években romlott a pénzügyi helyzete. A szakszervezet követeléseinek teljesítéséhez mintegy 180 millió lejt kellene kifizetnie a TAROM-nak, ami veszélyeztetné a vállalat fennmaradását – szögezték le.

Repülő, Tarom
Darvas Enikő/SRR