Ha valaki abban a hitben ringatja magát, hogy a háborúzó felek vagy az azokat támogató hatalmak egyetlen szavában is megbízhat, úgy tűnik, súlyosan téved.
Ukrajna oroszok általi lerohanásának első látványos eseménye – még február 24-én – a Kígyó-sziget meghódítása volt. Az ukránok felröppentették a hírt, hogy az oroszok felszólították a sziget féltucatnyi védőjét: adják meg magukat a túlerőnek. A védők visszautasították a felszólítást, s utolsó emberig védelmezték a szigetet, melyet az oroszok csak az ukrán hősök hulláin át tudtak birtokba venni.
Hogy később aztán kiderüljön: magától értetődően mindannyian megadták magukat.
Több mint négy hónap múlt el azóta, s jön az újabb – ezúttal az orosz támadás egészénnek kudarcát előrevetítő – hír, miszerint az ukrán hadsereg visszahódította az oroszoktól a mindössze 40 perc alatt bejárható kopár sziklafelületet. A diadalérzés indokolt, hiszen az, aki a román kontinentális talpazat peremén található szigetet birtokolja, az a Fekete-tenger északi partvonalát is megfigyelés alatt tarthatja. Innen kiindulva lehetősége van arra, hogy védhesse az Ukrajna nagyobb kikötővárosai, Odessza, Herszon és Mikolajiv felé vezető tengeri útvonalakat.
A sziget tehát Ukrajna számára kulcsfontosságú. Az ukrán hadsereg repülőgépei május 8-án és június 22-én is erősen bombázták az orosz állásokat. Végül – ukrajnai források szerint – az amerikai származású nagyteljesítményű rakétáknak köszönhetően sikerült birtokukba venniük a szigetet.
Igaz, az AFP hírügynökség szerint az orosz védelmi minisztérium már csütörtökön bejelentette, hogy kivonja a szigetről az ott állomásozó helyőrséget. „Az orosz haderő megvalósította a Kígyó-szigettel kapcsolatos céljait és a jóindulat jeléül kivonja onnan helyőrségét.” – tájékoztatott az orosz védelmi tárca szóvivője. Kiemelte: Oroszország nem akadályozza meg az Egyesült Nemzetek Szövetségét abban, hogy humanitárius korridort biztosítson, az ukrajnai gabonaexport lebonyolításához. Közismert ugyanis, hogy ellenkező esetben afrikai államokban élő emberek százmillióit fenyegeti éhínség. A hír hitelesnek hangzott, hiszen többször láthattuk a tévében, hogy Putyin afrikai vezetőkkel tárgyal, meglehetősen joviális stílusban.
„Kijev már nem érvelhet azzal, hogy Oroszország akadályozza az ukrán gabonaexportot azáltal, hogy ellenőrzése alatt tartja a Fekete-tenger észak-nyugati részét.” – tette hozzá a szóvivő.
Ukrajna azonban továbbra is hadserege egyik kimagasló győzelmeként könyveli el a sziget visszavételét. Amiben szintén van logika, hiszen Oroszország a sziget feladása nélkül is garantálhatta volna az Afrikába irányuló ukrán gabonaexportot…
Hogy kinek van igaza, szintén a jövőben fog kiderülni. Ha a mai engesztelhetetlenül ellenséges hangulatban kiderülhet egyáltalán. Mert a sziget birtoklásának, amint azt katonai szakértők hosszan fejtegetik, valóban komoly stratégiai jelentősége van, bár a Donbászban zajló harcok kimenetelére aligha lehet döntő befolyással.
Kommunikációs értelemben meg teljesen mindegy, hogy kinek a birtokában van a sziget, birtokosai ugyanis nemzeti hovatartozástól függetlenül ravaszok, mint a kígyók, egyetlen valóban komoly céljuk van, saját állampolgáraik és a nemzetközi közvélemény minden áron való megtévesztése. Tegyük hozzá, legalábbis saját halálba menő „hőseik” szempontjából többé-kevésbé sikeresen…
Ha nem emberi életek ezreire menne a játék, akár szórakoztatónak is találhatnánk. Sajnos nem tehetjük, hiszen a hazug propagandának és az abból fakadó teljesen értelmetlen harcoknak ukrán (köztük mind jelentősebb számban magyar nemzetiségű) és orosz (szintén számos más nemzetiséghez is tartozó) fiatalok ezrei esnek áldozatul. Anyák és apák maradnak fiú, asszonyok férj, gyerekek apa nélkül.
A legrettenetesebb, hogy mindez némi kompromisszumkészséggel elkerülhető lett volna, de ezt még a demokratikus hagyományaira és emberszeretetére oly rátarti Amerikai Egyesült Államok sem hajlandó elismerni…
A mind irgalmatlanabbul sarokba szorított Putyintól és Ukrajna orosz „szeparatistáitól” ezt nem is nagyon várhatjuk…