Ma délelőtt mutatták be Nádudvary György Gusztáv Jenő a brassói magyar művelődéstörténet elmúlt 160 évéről szóló könyvét. Az olvasmányos mikrotörténeti tanulmányt, amely cáfolja, hogy Brassó csak ipari város és rámutat Brassó hegyenépült világító város jellegére.
A mikrotörténelem tanulmányozásának alapját Szíjártó M. István történész vetette meg a Mi a mikrotörténelem? című írásában: „A mikrotörténelmi esettanulmány előnye az, hogy fókuszpontot teremt. A fókusz konkrét esetekre, személyekre és körülményekre való beállítása a tárgy intenzív tanulmányozását teszi lehetővé, melynek révén egészen más képet kapunk a múltról, mint a nemzetek, államok, egyes társadalmi csoportok történetéből évtizedeket, századokat vagy valamely hosszú időtartamot felölelő vizsgálatok eredményeiből.”
A közelmúlt mikrotörténelmi feltérképezése során aztán szerencsésen egymásra találhat a hivatásos történész és a történelem iránt érdeklődő laikus: az előbbi az addig meg nem látott összefüggéseket, a nagy események apró mozgatórugóit vizsgálhatja, utóbbi pedig így értheti meg az eseményeket, így érezheti magáénak is a történelmet, hiszen abból a perspektívából láthatja, amelyben ő maga is él.
Napjainkban fokozott érdeklődés fordul a művelődéstörténet felé.
Nem könnyű azonban meghatározni, hogy tulajdonképpen mit is értünk e fogalom alatt. A művelődéstörténet sokféleképpen definiálható, nem fogalmazódott meg azonban egy általánosan elfogadott művelődéstörténet-fogalom. A művelődéstörténet száz évvel ezelőtt írt meghatározása ma is elfogadható, ám bővítésre és magyarázatra szorul: eszerint a művelődéstörténet az emberiség társadalmi és szellemi fejlődésének története szemben a tisztán politikai történettel.
A művelődéstörténeti irány már Voltaire-nél is jelentkezett, ám az efféle történeti kutatások elindítását az angol romantika egyik legjelentősebb képviselőjének, Macaulay-nak a nevéhez köthetjük, aki tiltakozott a történelem széttördelése ellen, és egyszerre akart írni gazdaságról, társadalomról, kultúráról.
A művelődéstörténet tárgyköréről Németh G. Béla 1986-ban azt mondta, hogy „művelődéstörténet olyan általános történettudomány, amely a történetiség tisztázásának és tudatosításának eszközeivel az élet minden mozzanatára kiterjed. Vannak, akik az emberről való, a széles tömegeket átfogó történeti érzék és szemlélet egyik legfőbb alakítójának és tudatosítójának fogják föl.
Mészáros István úgy definiálta a művelődéstörténetet, mint „a legfőbb művelődési javak őrzésének, gyarapításának, kutatásának és továbbadásának története.”
Egy-egy korszak művelődéstörténetének tárgyával kapcsolatosan kiemelte, hogy az nem más, mint „a művelődési javak e három nagy területén végbemenő alakulás-fejlődés fő vonulatának ábrázolása, az egyes területek között szintézist létrehozva, a közös gyökereket és kölcsönhatásokat feltárva.”
A művelődési javak egy adott korszak kezdetén tapasztalható állapota és a korszak folyamán végbement változásaik feltárása mellett nagyon fontos átadásuk, terjesztésük (terjedésük), megőrzésük folyamatának vizsgálata.
Egy remekbe szabott, izgalmas, ráadásul olvasmányos művelődéstörténeti munkát tart a kezében az Olvasó. A Brassói Magyar Dalárda közel 160 éves történetét, amelyet mintegy vezérszálként átszövi a Millennium, a két világégés, Trianon, a Bécsi döntés, a szocializmus 40 éve, de amelyben mindvégig felismerhető a hűség, a kitartás, a hit mintázata.
Mikró művelődés történet ez, már csak azért is, mert az olvasó ismerősökre, rokonokra bukkan a könyv lapjain, brassói magyarokra, akik voltak, s akik munkája és hite okán ma is vannak magyarok a Barcaságban.
A kötet két szerzője: Nádudvary György, a reneszánsz ember és Udvardi Árpád fotóművész maga is megérdemelne egy-egy művelődéstörténeti monográfiát, életük, munkásságuk méltán lett a brassói magyar örökség része.
Kötetüket ajánlom tiszta szívből a nem brassóiak figyelmébe is!