Nagyváradon hétfő este hivatalosan is megnyitották a hét végéig tartó Szent László Napok kulturális fesztivált, melyet tizedik alkalommal szervez meg a helyi Szent László Egyesület.

A programsorozat nyitógáláját Debrecen városa, a zárókoncertjét pedig Nagyvárad önkormányzata ajánlotta fel. A nyitógálán a Debreceni Népi Együttes állt a közönség elé Tűzliliom című előadásával, mely Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének a táncszínpadi előadása, a vasárnapi fesztiválzárás előtt pedig Ákos koncertezik Nagyvárad főterén.

Florin Birta, Nagyvárad nemzeti liberális polgármestere büszkeségének adott hangot, amiért a város partnere lehet a szervezőknek egy olyan fesztivál megszervezésében, amelyik a város hírnevét öregbíti. Kijelentette: Nagyvárad többnemzetiségű, többnyelvű város, ezért olyan rendezvényeket kell itt szervezni, amelyek által otthon érzik magukat a város polgárai.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédében arra figyelmeztetett, hogy míg Szent László a kunokkal küzdött, ma más külső és belső ellenségekkel szemben van szükség Erdély védőszentjének és patrónusának az oltalmára.

Puskás István, Debrecen alpolgármestere azt kívánta, hogy a rendezvénysorozat erősítse meg a közönséget nagyváradiságában, a városhoz tartozás élményében.

Zatykó Gyula főszervező úgy vélte: a 10. Szent László Napok afféle oázis lehet a színvonalas és változatos programjaival. A tizedik Szent László Napok programja a szentlaszlonapok.ro honlapon böngészhető.