Július 1-től 20 százalékkal többe kerülnek a vonatjegyek – az erről szóló miniszteri rendelet már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben. A drágítás nem csak az állami vasúttársaság járatait, hanem a magánvállalatok által üzemeltetett járatokat is érinti. Az árak emelésével kapcsolatos tervezetet múlt hónapban bocsátotta közvitára a szállításügyi minisztérium és módosítások nélkül fogadták el. Az indoklás szerint az emelésre azért van szükség, mert nőtt a különféle nyersanyagok, alkatrészek, az elektromos áram, vagy a gázolaj ára, illetve az utolsó áremelés óta a román lej leértékelődött az euróhoz képest. Az utolsó áremelés 2013-ban volt. Például Kolozsvárról Csíkszeredába jelenleg 66 lej 30 baniért lehet utazni, július elsejétől ugyanezért a jegyért 79 lej 56 banit kell majd fizetnünk.

Darvas Enikő/SRR