A Mentsétek meg Romániát Szövetség közölte, hogy ezzel kapcsolatos kérését elfogadta hétfőn az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése monitoring bizottsága.

Az USR sajtóközleménye szerint a kérelmet Iulian Bulai képviselő terjesztette elő, és 23 „igen” szavazattal 11 „nem” mellett fogadták el.

A kezdeményezés nyomán az ET égisze alatt működő testület véleményt fogalmazhat meg a romániai bírák és ügyészek függetlensége és az ügyeikben eljáró speciális ügyészség felszámolása kapcsán.

Az ezzel kapcsolatos tervezetet pénteken tette közzé az igazságügyi minisztérium, és élesen bírálta közös állásfoglalásában három bírói és ügyészi szervezet.

A Romániai Bírák Fóruma Egyesülete, a Mozgalom az Ügyészek Jogállásának Védelmére Egyesület a Kezdeményezés az Igazságszolgáltatásért Egyesület közös közleménye szerint a tervezet csak formálisan számolja fel a speciális ügyészséget, mert nem javítja ki, sőt súlyosbítja a megszüntetendő intézmény munkamódszereiben eddig megmutatkozott hiányosságokat.