A mai műsorban egykori főszerkesztőnkre Majtényi Ágnesre emlékezünk, aki 2021. december 31-én hunyt el Ákosfalván. A műsor első felében egy vele készült interjút hallanak, amelyet 2015-ben a Bukaresti Rádió 70. születésnapján készített Darvas Enikő, a szerkesztőség jelenlegi vezetője. Majtényi Ágnes 1998 és 2007 között kilenc évig volt a magyar és a német szerkesztőség vezetője, ezidő alatt pedig jelentősen megnövelte a rádió tudósítói hálózatát, valamint számos fiatal szerkesztőt tudott bevonzani az intézménybe, akik közül sokan még mai is itt dolgozunk – igaz, közben fölöttünk is eljár az idő. A műsor második felében Majtényi Ágnes egyik kedvenc szerzőjétől, Karinthy Frigyestől hallanak két rövid humoreszket a Görbe tükör című kötetből – tartsanak velünk!
Kiállítás Málnásfürdő múltjáról, jelenéről
Nyolc éve indult a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilágot bemutató sorozata a hegyvidéki Borszékkal. Az intézet legújabb kiállítása a Kovászna…
Tovább...Magyar sportújságírókat díjaztak Bukarestben
Április 22-én a bukaresti Petőfi Házban adott át a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) életműdíjat két olyan volt romániai magyar…
Tovább...Középpontban a magyar film… és a tánc
Ma van a magyar film napja, amelyet 2018-ban tartottak meg először. A Nemzeti Filmintézet honlapja szerint „április 30. az évfordulója…
Tovább...Spongyát rá?
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nemrég úgy fogalmazott, hogy a Fidesz erdélyi “hazugságkampányban” a Kelemen Hunor-vezette RMDSZ is részt…
Tovább...