Nem így beszéltük meg, Ági. Azt terveztük, hogy majd meglátogatlak Ákosfalván, kiülünk a teraszra és egy jót pletykálkodunk, politikáról, sajtóról, meg arról ami még az eszünkbe jut. Készültem erre a beszélgetésre, amire most már nem kerülhet sor. Pedig időközben többször átautóztam Ákosfalván, csak ugye mindig siettem, mert mindig mindenhová időre kellett odaérnem. Ezt nem bocsátom meg magamnak. Úgyhogy majd odafenn traccsolunk, Ági.

Pedig szívesen megkérdeztem volna tőled, Majtényi Ági, mint a Bukaresti Rádió magyar adásának volt főszerkesztőjétől, hogy milyen volt a kilencvenes években rádiózni Bukarestben. Hogyan készült Mag Péter nagy népszerűségnek örvendő műsora, a Láttuk, hallottuk, megtudtuk? Milyen szempontok alapján, állítottátok össze a műsorrácsot, honnan tudtátok, hogy mik a hallgatói igények, Hogyan tréfálkozott Bogdán Tibi, milyen pletykákat hozott a parlamentből Labanc Frida, kikkel készített interjúkat Kabai Annamária?

Legfőképpen pedig az érdekelt volna, hogy milyen volt az újrakezdés 1990 után, hiszen ti egy olyan generációhoz tartoztok, akik közelről láttátok a rendszerváltás színét és fonákját. Sajnos ez a nemzedék lassan távozik, nemcsak a mikrofon mögül, de az életből is. Mag Péter, Bogdán Tibi, Tomcsányi Tibor, Labancz Frida után most Te is elmentél Ági.

Pedig el akartam mondani Neked, hogy nekünk se könnyebb, hogy mindig kevés a pénz a műsorokra, kevés az ember a szerkesztőségben. Bukarestben szinte lehetetlen magyarul jól beszélő képzett rádiós újságírót felvenni, de hiszen ezt Te is jól tudod. S mi még így is szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hiszen a magyar nyelvű közszolgálati média maradt majdnem az egyetlen a romániai magyar sajtóban, amit a Fidesz még nem vásárolt fel, vagy nyúlt le. A kivételek annál dicséretesebbek. Mi még meg tudtuk őrizni a függetlenségünket és ez nagy szó manapság. A politikai viharok eddig annyira-amennyire elkerülték a közrádiót, de ki tudja, hogy mi következik? A rádió és televízió-illeték megszüntetése után nem tudhatjuk biztonságban a függetlenségünket.

Tőled, tőletek sokat tanultunk. Fegyelmezettséget, hivatásszeretetet, felelősségtudatot. Egy olyan időszak után, amikor a rádió az állampárt propaganda-gépezetének egyik eszköze volt, Ti megteremtettétek a hiteles, valódi közszolgálati rádiózást. Ezt kell folytatnunk és ahogyan Téged ismerlek, Ági erre azt mondanád, hogy csak csináljátok tovább ahogy lehet! Ezt tesszük Ági. Nyugodj békében.