Négy évvel ezelőtt keresett meg telefonon. Nem tudom, honnan kapta meg a számomat, bemutatkozott, majd elnézést kért, hogy nem tud magyarul, és rögtön a tárgyra tért. Miszerint most készíti a romániai művészettörténészek és műkritikusok lexikonát, nagyon szívesen venné, ha tudnék neki segíteni, mert Banner és Murádin urakon kívül nincsenek más magyar nevei vagy adatai. Florica Cruceru – mondta meg a nevét kétszer is, majd megkértem, hogy írjon egy elektronikus levelet, hadd legyen meg a címe.
Én gyűjtöttem, gyűjtögettem a a romániai magyar művészettörténészek, műkritikusok, művészeti írók neveit, de az elektronikus postaládámba a levél csak egy év múlva, 2018-ban érkezett meg, és nemsokkal azután megint telefonált. Ne haragudjon, kedves uram, de közbejött egy kis betegség és nem tudtam haladni a munkámmal. Én ugyanis már kilencvenkét éves vagyok! Majdhogynem kiesett a telefon a kezemből, hogy valaki, ilyen idősen, szakmai lexikont szerkeszt, azután megegyeztünk, hogy küldöm a neveket. Az unokám jól ért az ímélekhez – tette hozzá, én már kevésbé, annál is inkább, mert erősen meggyengült a látásom. A névsor elment, 2020-ban kaptam meg a viszontválaszt, amikor még egyszer megkérte ugyanazokat az adatokat, mert annyi a kartotékja, hogy nem találja a küldeményt. A klasszikus, békebeli bukaresti udvariaskodások után még egyszer elküldtem, és a témát már el is felejtettem, amikor az egyik román hetilap, a fővárosi Observator Cultural, azaz Kulturális Figyelő nemrég megjelent, novemberközepi számában megláttam a könyv fedőlapját: Román művészettörténészek és műkritikusok 1800 és 1980 között. És a két szerző közül az első: Florica Cruceru. A közel két újságoldalas bemutatásból az is kiderült, hogy már nem érhette meg könyvének megjelenését, 2021 május elején, életének 95. évében elhunyt.
A lexikont még nem vettem a kezembe, nem tudom hány nevet és közöttük hány romániai magyar művészettörténészt és műkritikust tartalmaz, de a román recenzió írója mindenesetre úgy vélekedett, hogy imitt-amott még alapos kiegészítésekre szorul. De föltétlenül a javára írta, hogy ez az első ilyen összefoglaló munka ebben a szerteágazó témában. Jómagam pedig utánanéztem Florica Cruceru életrajzának. 1926-ban született Călăraşi mellett, de hat éves korában szülei már Mangaliára költöztek, ő maga pedig Bukarestben kezdte meg felsőfokú képzőművészeti tanulmányait, de harmadéven kivágták és szüleivel együtt kényszerlakhelyre költöztették. Csak 1960-ban tudta befejezni az egyetemet, majd Conştanţán a Művészeti Múzeum igazgatója lett, amelyet két évtizeden át, 1984-ig vezetett, és az ország egyik legértékesebb képzőművészeti gyűjteményévé alakította. Amikor nyugdíjba vonult, a múzeum több mint hatezerötszáz műalkotást mondhatott magáénak, köztük a huszadik századi román festészet nagyjainak a munkáit. Dobrudzsa nagyobb városaiban állandó képtárakat és emlékházakat hozott létre, miközben immár bukaresti művészettörténészként számos monográfiát is megjelentetett. Azt hiszem, hogy az elhivatottság, az ügyszeretet, a szellemi munka megtartó erejének olyan sokatmondó példája ez a kilencvennégy éves korában befejezett lexikon, hogy megérdemli, beszéljünk róla magyarul is. Annál is inkább, mert Florica Cruceru úgy gondolta, hogy a romániai magyar művészetkritikára is érdemes figyelnie.