Megkezdődött az 13. Ázsia-Európa találkozó a kambodzsai Phnompenben, a kétnapos ülés középpontjában a két térség közötti kereskedelem és beruházás fellendítése mellett a fenntartható fejlődés, az éghajlatváltozás okozta kihívások témaköre áll.

Hun Szen, Kambodzsa miniszterelnöke a videokonferencia keretében rendezett csúcstalálkozó megnyitóján elmondta: az európai és ázsiai országok állam-, illetve kormányfőinek részvételével zajló találkozón a vezetők arra törekszenek, hogy a két térség között elmélyüljön a párbeszéd és az együttműködés. Áttekintik az Ázsia és Európa stratégiai összekapcsolásának lehetőségeit – közölte a kambodzsai kormányfő.