Ma beiktatják az új kormányt, és ez mindjárt két történelmi premiert is jelent. Az egyik a nagykoalíció létrejötte, a másik pedig a miniszterelnöki tisztség rotációs rendszerben történő betöltése a két legnagyobb párt képviselői által.
Ami az előbbit illeti annak kétségtelenül van legalább két előnye. Az egyik, hogy így a kormány összetétele a leginkább tükrözi a választói akaratot, a másik pedig az, hogy stabil kormányzást tesz lehetővé A jelen helyzetben a Szociáldemokrata Párt (PSD), Nemzeti Liberális Párt (PNL), RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségeket tömörítő frakciónak közel 70 százalékos többsége van a parlamentben. Másfelől viszont az együttműködést – különösen a mandátum második felében – nagy valószínűséggel megnehezíti majd az a tény, hogy a PSD és a PNL egymás legerősebb politikai ellenfeleiként indulnak a 2024-es választásokon, amikor ráadásul nemcsak új törvényhozást, de új elnököt is választ majd a nép. Ez a tény megnöveli a koalíció felbomlásának a kockázatát, amiért is több politikai elemző meglehetősen szkeptikus a tekintetben, hogy a csütörtökön beiktatandó kormány kitölti még e csonka mandátumát is. Természetesen nem elképzelhetetlen, hogy a PSD majd ürügyet keres ahhoz, hogy kilépjen a kormányból és megvalósítsa dédelgetett álmát, az előrehozott választásokat, vagy épp az liberálisok fogják eltépni a babaruhát azért, hogy megakadályozzák Ciolacu miniszterelnökségét.
Szerintem most minden attól függ, hogy az elkövetkező egy vagy másfél évben miként alakul a pártok támogatottsága. Amennyiben ugyanis a kormánypártok eróziója nagyobb lesz a vártnál, úgy egyiküknek sem lesz érdeke robbantani a koalíciót, sőt még az is elképzelhető, hogy 2024 után csak akkor maradhatnak hatalmon, ha ismét szövetségre lépnek. Ha ellenben a liberálisok „viszik el a balhét” az összes népszerűtlen intézkedés miatt, egyszerűen azért, mert ők azok, akik a miniszterelnököt adták, akkor a szocdemek érdeke az lesz, hogy meneküljenek a kormányzástól. Ugyanakkor a politikában is működik az az aranyszabály, hogy két embert semmi sem tart jobban össze, mint egy ellenszenves harmadik. Nos, jelen esetben ez utóbbi szerepét a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) játssza. Ez az a párt, akivel senki sem akar szövetségre lépni és a populista-nacionalista Szövetség a Románok Egységéért (AUR) sem túl vonzó alternatíva.
Ami a kormányfők rotációját illeti, ez a koalíciós megállapodásban rejlő valódi időzített bomba. A közhiedelemmel ellentétben az ilyen rendszer még Romániában sem ismeretlen (I. Károly király gyakorlatilag saját belátása szerint váltogatta a hatalmon a Nemzeti Liberális illetve a Konzervatív Pártot 1871 és az első világháború között). Jelenleg Izraelben működik egy ilyen rendszer, de egy korábbi hasonló próbálkozás ott is megbukott (Benjamin Netanyahu hivatali ideje végéhez közeledve, inkább az előrehozott választásokat provokálta ki, semmint átadja a hatalmat Beni Ganznak, aki a Kék-Fehér balközép választási koalíció jelöltje volt) A zsidó államban június óta a jobboldali Naftali Bennet a miniszterelnök, aki a megállapodás szerint másfél év múlva átengedi a kormányrudat a balközép Yair Lapidnak. Bár az izraeli kormánykoalíciónak a parlamentben mindössze egy mandátumos többsége van, a végrehajtást stabilizálja az a tény, hogy Netanyahu visszatérését a kormányoldalon senki sem akarja. Kérdés viszont, hogy Romániában van-e akkora mumus az USR, mint Izraelben Netanyahu.
A kormányfőforgó működésében úgy tűnik, hogy még a koalíciós pártok sem bíznak, ezzel magyarázható az, hogy a legutolsó kérdés amiben megegyeztek az volt, hogy ki legyen elsőként miniszterelnök.