A történész, politológus, egyetemi tanár – Schöpflin Aladár kritikus, műfordító unokája és Schöpflin Gyula író fia – 1939-ben született Budapesten. 1950-ben távozott családjával Nagy-Britanniába, iskoláit ott végezte. 1957-ben felvették a glasgow-i egyetem jogi karára, ahol 1962-ben szerzett egyetemi diplomát, majd egy évig Bruges-ben, az Európa Főiskolán tanult.

1963-ban a londoni Chatham House nevű nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutatóintézet munkatársa, majd 1967 és 1976 között a BBC újságírója. Ekkor a Londoni Közgazdasági Egyetemen a kelet- és közép-európai politikatörténet professzora, majd 1994-ben a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Tanulmányok intézetében egyetemi tanár. 1998 és 2004 között Jean Monnet-professzor. 1996-ban Kisebbségekért Díjban részesült. 2003-ban lépett be a Fideszbe, 2004-ben elindult a párt európai parlamenti listáján és mandátumot szerzett. 2019-ig volt tagja az Európai Parlamentnek. A külügyi bizottság tagja és az alkotmányügyi bizottság póttagja volt. 2004-ben hazatért Nagy-Britanniából. 2005-ben Báthory-díjjal, 2019-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki.