Éhségsztrájkba kezdett oroszországi börtönében egy amerikai, volt tengerészgyalogos, akit hivatalos személy elleni erőszak címén ítéltek el – közölte a családja.

Trevor Reedre tavaly nyáron szabtak ki kilencéves szabadságvesztést amiatt, hogy agresszívan lépett fel egy hangos szóváltást követően a helyszínre kiszálló rendőrökkel. A tárgyalásán Reed nem ismerte el bűnösségét, és azt állította, hogy nem is emlékszik a történtekre, mert részeg volt. Állítása szerint a súlyos ítélet egyértelműen politikailag motivált volt.

Washington „abszurd színjátéknak” nevezte a tárgyalást. Reed, aki az Észak-texasi Egyetem diákja, 2019 májusában az orosz barátnője miatt és nyelvtanulási céllal költözött Oroszországba.

Családja két évvel az elítélése után közölte, hogy tengerészgyalogosként Barack Obama elnök testőre volt, és az orosz hatóságok fellépése feltehetően a múltjával áll összefüggésben.