Robbanás történt Kína vezető repülési és űrhajózási egyetemének egyik laboratóriumában, két ember meghalt és további kilencen megsérültek – számolt be ma a kínai sajtó. A kelet-kínai Csiangszu tartomány székhelyén található Nankingi Repülési és Űrhajózási Egyetem vezetőnek számít a védelmi technológiákkal foglalkozó kínai kutatóintézetek között, és élvonalbeli, űrben alkalmazott technológiák fejlesztésről híres.

Az egyetem hivatalos közleménye szerint a robbanás az anyagtudományokkal és technológiával foglalkozó szak egyik épületében történt, ahol ezt követően tűz ütött ki. A robbanás okát egyelőre vizsgálják.

Az érintett kollégiumban öt, tartományi szintű laboratórium működik, amelyek atomenergetikai-berendezések anyagaival, energiaátváltással, elektrokémiai tárolással, valamint a zord környezeti hatások elleni védelmet szolgáló anyagok vizsgálatával foglalkoznak. A beszámolókban nem tették közzé, hogy melyik laboratóriumban történt a robbanás.