Románia minden hetedik-nyolcadik lakosa lakhelyet változtatott az elmúlt nyolc évben – derül ki az Erdélystat.ro statisztikai portál elemzéséből.

A portál által vizsgált nyolcéves időszakban 2,2-2,6 millió ember, azaz a lakosság 12-15 százaléka változtatta meg a lakhelyét az ország egyik településéről a másikra költözve. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik-nyolcadik lakos részt vett a belső vándorlásban.

A belső vándorlás intenzitása a 2000-es évek elejéig csökkent, majd 2005 után kisebb és 2015 után már nagyobb mértékben nőtt.

A vizsgált, 2011 utáni időszakban leginkább Bukarest-Ilfov régió vonzotta az oda költözőket. Erdélynek is pozitív az egyenlege. A fő befogadó vidék Temes és Kolozs megye volt. A „migrációs nyereség” Temes megyében 6,1, Kolozs megyében 5,4 százalékos. A többi romániai régióból többen költöztek el, mint ahányan beköltöztek.

Az Erdélystat elemzői szerint az erdélyi nagyvárosi vonzáskörzetben levő községek népessége évi három százalékkal nőtt 2012 és 2019 között. Ezek a települések nyolc év alatt nagyjából a lakosságuk egynegyedével gyarapodtak.

Hargita megye 1,2, Kovászna megye 1,9 százalékos belső migrációs veszteséget könyvelhetett el.

erdelystat