Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy befejezi miniszterelnök-jelölti kampányát, és arra kéri a támogatóit, hogy az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péterre, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjére szavazzanak.

Az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös jelöltjeként eddig kampányoló Karácsony elmondta: Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen már győzött a Fidesz ellen, és azt is tudja, hogy hogyan kell olyan politikát folytatni, ami lehetővé teszi, hogy újra egyesítsék az országot.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltje, Dobrev Klára nyerte. Ezután a második helyezett Karácsony Gergely és a harmadik helyen végzett Márki-Zay Péter bejelentette, hogy együtt indulnak tovább a második fordulóban miniszterelnök-jelöltként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként. Végül pénteken bejelentették, hogy Karácsony visszalép és beáll Márki-Zay mögé. Az előválasztás második fordulója október 10-én, vasárnap kezdődik, Dobrev Klára (DK) egyetlen ellenfele így Márki-Zay Péter lesz.