Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a vakcinabeszerzések ügyében. Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter, aki üdvözölte a DNA lépését, azt írta Facebook-bejegyzésben, hogy a koronavírus elleni oltóanyagok rendeléséről Florin Cîţu kormányfő döntött, és az egészségügyi minisztérium véleményének mellőzésével küldték el ezeket az Európai Bizottságnak.
Voiculescu szerint „Románia teljesen irracionális módon, számolatlanul rendelte a vakcinákat”, a szükségesnél jóval többet, így aztán most milliószámra adja el, illetve adományozza el ezeket, „de nem humanitárius okokból, hanem mert jár le a szavatosságuk” – idézi az Agerpres hírügynökség a volt egészségügyi minisztert.
A korrupcióellenes ügyészség tegnapi tájékoztatása szerint hivatali visszaélés gyanújával vizsgálódnak, de egyelőre úgynevezett in rem, azaz a bűncselekmény gyanújának megalapozottságára irányuló eljárás van folyamatban, így jelenleg nincsenek gyanúsítottjai az ügynek. Az eljárásnak ebben a szakaszában csak bizonyítékokat gyűjtenek annak megállapítására, hogy történtek-e vagy sem bűntettnek minősülő cselekedetek.