A hét elején rábukkantam arra a hírre, hogy minden év szeptember 8-án ünnepeljük az olvasás nemzetközi napját. Már akkor eldöntöttem, hogy ezt a témát választom erre a hétre, azonban később rádöbbentem, hogy legtöbb helyen elírták a megnevezést.

Végül az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság honlapján találtam magyar nyelvű hiteles információkat, amelyek szerint szeptember 8-án van az írni-olvasni tudás nemzetközi napja. Ezt azért rendezik meg 1967 óta a világ minden táján, „hogy emlékeztessék a közvéleményt az írni-olvasni tudásnak az emberi jogok ügyében játszott fontos szerepére, és előmozdítsák az írástudás terjesztésének programját egy írástudóbb és fenntarthatóbb társadalomért. Az elért eredmények ellenére az írástudással kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, minthogy világszerte legalább 773 millió felnőttnek nincs ma alapvető írás-olvasási készsége”. Tehát itt nem csak arról van szó, hogy ki mit olvas szívesen, illetve melyik a kedvenc könyve, bár ez is nagyon fontos.

Számomra az olvasás és az írás elválaszthatatlanok: gyerekkoromban rengeteget olvastam, majd én is kitaláltam egy történetet, amelyet papírra vetettem. Akkoriban a fogalmazás is sántított, sőt a helyesírással is gondjaim voltak, de valahol el kellett kezdeni, ugyanis ez a lépés indított el a jelenlegi pályám felé vezető úton.

Kedden visszaolvastam egy interjút, amelyet néhány éve készítettem a korrektorként dolgozó unokatestvéremmel, Gergely Erikával. Most tőle idézek: „Olvasni az egyik legjobb dolog a világon. Ha szomorú vagy, felvidít, ha beteg vagy, meggyógyít, ha zaklatott vagy, megnyugtat… […] Olvasás közben megszűnik körülötted a világ, észre sem veszed, és ott vagy abban a korban, a szereplők között, részese leszel a könyvnek”.

Természetesen az is számít, hogy az adott könyvben vannak-e helyesírási hibák, könnyedén olvasható-e a szöveg, illetve ízlésesen, átláthatóan van-e betördelve. Ha a felsoroltak közül valamelyikkel gond van, akkor az olvasás is veszít a varázsából.

Egyébként saját tapasztalatból tudom, hogy az íráskészség is fejlődhet, sőt a helyesíráson is rengeteget lehet javítani. Nekem sokat segített az unokatestvérem, valamint két-három kollégám, akiket rendszerint megkértem, hogy olvassák el azt, amit írtam. Még akkor is, ha úgy éreztem, egyetlen hiba sem maradt benne, hisz egy úgynevezett friss szem másként néz a szövegre, mint az, aki benne él és elfogult vele kapcsolatban. A mai rész vége felé szeretnék megosztani Önökkel egy Mark Twain-idézetet: „Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni.”