Nagyjából tucatnyi, közel-keleti, közép-ázsiai és európai ország segíti azokat az amerikai műveleteket, amelynek során amerikai és más állampolgárokat menekítenek ki az afgán fővárosból a tálib hatalomátvétel után – közölte az amerikai kormány.

Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője elmondta: az Afganisztánnal szomszédos országok közül Tádzsikisztán és Üzbegisztán, továbbá a közép-ázsiai térségből Kazahsztán, a Perzsa (Arab)-öböl térségében Katar, Kuvait, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek, Európában pedig Németország, Olaszország, Dánia és Törökország teszi lehetővé, hogy a területén keresztül folytatódjon az amerikai evakuálás.

Ez nem csupán azt jelenti, hogy a felsorolt országok engedélyezik a Kabulból induló amerikai repülőgépek leszállását, hanem azt is, hogy átmenetileg befogadják a repülőgépek utasait, az Afganisztánból kimenekített embereket. A külügyi szóvivő nagylelkű ajánlatként méltatta a felajánlásokat.

Az Egyesült Államok még több ezer embert akar kimenekíteni Afganisztánból, elsősorban azokat, akik az amerikai vezetésű külföldi erőknek dolgoztak tolmácsként vagy bármilyen hasonló beosztásban.

A NATO adatai szerint több mint 18 ezer embert menekítettek ki Kabulból légi úton azóta, hogy múlt vasárnap a muszlim szélsőséges tálib mozgalom bevonult az afgán fővárosba, és átvette a hatalmat az iszlám köztársaságban.

Közben rálőttek egy német állampolgárra Afganisztánban, aki a kabuli repülőtér felé tartott; a férfi állapota stabil, nemsokára útnak indítják Németország felé, közölte a német kormányszóvivő.

Németország már több mint 1600 embert evakuált Afganisztánból a héten, miután a tálibok vasárnap este elfoglalták Kabult. A német védelmi minisztérium pénteken arról számolt be, hogy a hadsereg mostanáig tizenegy járatot indított, és továbbiakat tervez a térségbe küldeni.

Eberhard Zorn tábornok, a német hadsereg főparancsnoka elmondta, hogy további evakuálásokat csak Kabulban és környékén tudnak végrehajtani, más városokban nem.