Az idei első félévben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 6,2 százalékos volt a növekedés.

A második negyedévben a bruttó hazai termék 1,8 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest. Éves összevetésben 13 százalékkal volt nagyobb a tavalyi év azonos időszakához mérten, a kiigazított érték szerint a bővülés 13,6 százalék volt.

A statisztikai intézet módosította az első negyedévre vonatkozó adatokat, így a január és március közötti időszakban a GDP kiigazított értéke 2,5 százalékkal nőtt – a legutóbb közölt 2,9 százalék helyett – a tavalyi negyedik negyedévhez képest.

A statisztikai intézet megerősítette, hogy a GDP 0,2 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest, ugyanakkor a kiigazított érték szerint is 0,4 százalékkal csökkent a legutóbb jelentett 0,1 százalékos növekedéssel szemben.

A kormány gazdasági előrejelzési bizottsága 5 százalékos gazdasági növekedésre számít az idén, ugyanakkor az Európai Bizottság a júliusban közölt nyári időközi prognózisa 7,4 százalékos román GDP-bővülést vetített előre, a legnagyobbat az Európai Unióban.