Nagymértékű felzárkóztatási programot hirdetett meg a helyi közösségek számára a kormány. Ötven milliárd lejnyi támogatást juttatnak a következő hat évben a központi költségvetésből közművesítésre és a helyi közúti infrastruktúra korszerűsítésére – áll a Fejlesztési Minisztérium honlapján tegnap közvitára bocsátott tervezetben.

Az Anghel Saligny mérnökről – a Fetesti-Cernavoda Duna-híd tervezpjéről – elnevezett országos beruházási program elindítását kedden hagyta jóvá a kormány. Cseke Attila fejlesztési miniszter a Maszol.ro-nak elmondta, a program olyan területeken juttat megpályázható finanszírozást az önkormányzatoknak, amelyekre az Európai Uniótól nagyon kevés támogatás érkezik, vagy amelyekre egyáltalán nem lehet támogatást szerezni.