Általában az erdélyi városoknak meg vannak a maguk ikonikus helyei. A kolozsváriak a Hójába látogatnak vagy a Felekre kapaszkodnak ki, a nagyváradiak Macskadombnak nevezik azt a helyet, amelyet ugyan alaposan beépítettek, de a több nemzedéken át ott élő városlakóknak még mindig megdobogtatja a szívét. Marovásárhely a Somostető sorsát tartja számon, a székelyudvarhelyiek a Budvárt szeretik, a gyergyóiak a Pongrácz-tető magasából néznek le a medencére és a sort csupán azért zárom ilyen röviden, hogy elmondhassam: Csíkszeredában a Nagy Laji dombja az egyik ilyen hely. Egykori zsögödi földbirtokos nevét viseli a jónéhány hektárnyi terület, amelyen sok évtizeden át nem volt egyetlen építmény sem, természetes látványát csupán a második világháborús lövészárkok szabdalták fel és tekintve adottságait, itt alakultak ki többek között az első sípályák is, amelyeken nem kisebb nagyság, mint a festő Nagy Imre oktatta kanyarodásokra a nebulókat, akik mindaddig úgy gondolták, hogy saját, házi gyártású léceikkel a legfontosabb minél gyorsabban leszáguldani a hegyoldalon.
Az 1968-as megyésítés után azonban valami történt a Nagy Lajin. A megyeszékhely- rangot magának tüntéssel is kivívó Csíkszereda megkapta az első, jelentős beruházását. Munkagépek jelentek meg a területen és a korabeli statisztikák szerint 30 000 köbméter sziklát és köves talajt mozgattak meg, miközben hétről-hétre közmunkára várták az akkor létező néhány vállalat munkásait, sőt a középiskolásokat és a város lakosságát is. Olyannyira gyorsan haladtak a munkálatok, hogy az 1970-ben általában szabványjellegűnek tervezett megyei kórház főépületét 1971-ben már át is adták a használatnak.
Mindez ötven esztendeje történt és csütörtök délután a Hargita Megyei Tanácsnál nagyszabású rendezvénnyel emlékeztek meg az évfordulóról. Egykori városvezetők beszéltek, dokumentumfilmet mutattak be, egészségügyi dolgozókat tüntettek ki és természetesen újból előtérbe kerültek mindazok a személyiségek, akik az évtizedek során jelentős szerepet vállaltak a megye legnagyobb egészségügyi intézménye mai arculatának a kialakításában.
Az egykor kopár, sziklás domboldalon ma Dénes László egykori sebész főorvos kezdeményezte erdő veszi körül a kórházat, az emlékére nem csupán az odavezető utca viseli a nevét, hanem a hét végén újabb négyszáz facsemetét is elültetnek. Az egymást követő igazgatók, rendszertől függetlenül, minden követ megmozgattak azért, hogy a megyei kórház újabb és újabb osztályokkal bővüljön, a nagy változásokat azonban leginkább akkor élte át, amikor a megyei tanács hatáskörébe került. Orvoslakások épültek a környékén, ami a bérezés növekedésével együtt oda vezetett, hogy ma már alig beszélnek szakorvos hiányról. Jelentős költségvetési támogatások nyomán az egészségügyi műszaki infrastruktúra olyan szintre fejlődött, hogy nemsokára a kórház, felsőbb, klinikai besorolásba lép, és a nyár elején a romániai kormány döntött azokról a jelentős pénzösszegekről is, amelyek eredményeként a város más részein, elavult épületekben működő kórházi részlegek is új hajlékot kapnak a főépület szomszédságában. Miközben nemsokára megnyílik a sűrgösségi ellátásban nélkülözhetetlen helikopter-leszálló pálya, átszervezik a járóbeteg-rendelést és olyan új szolgáltatásokat vezetnek be, amelyekért mostanig a betegeket sokat kellett utaztatni.
A megyei kórház jó együttműködést alakított ki a Sapientia egyetem mikrobiológiai központjával, amely a vírusjárvány csúcsheteiben ugyancsak bizonyította a maga hatékonyságát, és élvezi több megyei nagyvállalat és kisebb vállalkozás támogatását is. A tegnapi visszatekintésen volt amit számbavenni, de előre is lehetett nézni: egyértelmű, hogy a létrehozásának fél évszázadát ünneplő csíkszeredai Megyei Kórház az egész Székelyföld egyik fontos egészség-központjává válik.