Ezekkel a szavakkal válaszolt Liviu Dragnea amikor kijött a börtönből arra az újságírói kérdésre, hogy vissza fog-e térni a politikába. A Szociáldemokrata Párt volt elnöke feltételes módot használt, bár érzésem szerint kijelentése inkább felszólításként értelmezhető, valahogyan így: valljatok színt, akartok-e nemzeti érdekeken alapuló politikát, a titkosszolgálatok, az ügyészség alkotmányos keretek közé szorítását, vagy megfelel nektek, Cîţu, Iohannis, Orban és a többiek, akik elkótyavetyélik a nemzeti vagyont és ügyészállamot akasztanak a nyakatokba?!
A volt pártelnök szabadon bocsátása igencsak felkavarta a román politika amúgy sem nyugalmas vizeit és nyugtalanságot keltett a kormánypártokban, de a Szociáldemokrata Pártban is. Az egyre mélyülő belső ellentétektől szabdalt és kétségbeejtően kormányzó koalíció attól tart, hogy Dragnea a kötelező szilencium lejárta után még ütőképesebbé teszi a legnagyobb ellenzéki pártot és legkésőbb 2024-ben megismétli annak földcsuszamlás-szerű győzelmét. Ezzel szemben a volt elnök pártjában attól félnek, hogy Dragnea megjelenése megosztja a pártot, az amúgy színtelen, egyáltalán nem karizmatikus Marcel Ciolacu aligha állhat ellen a nagyobb tapasztalattal és eredményekkel rendelkező Dragneának. Sokan az elszámoltatástól is félnek, ahogyan erre Codrin Ştefănescu, a Dragnea-csapat egyik vezető egyéniségének a Facebook-bejegyzései utalnak. Szóval van baj elég.
Azt hiszem, hogy a van-e kivel és van-e kiért az alapkérdése nemcsak Dragneanak, hanem az egész országnak. Románia politikai hagyománya az, hogy mindig a kisebb ellenállás irányába mozdul el, messzemenően figyelembe véve a nemzetközi politikai trendet. Mi több, az ország politikai elitjének, de a társadalom jelentős részének is az a történelmi tapasztalata, hogy jól van ez így, ez a helyes magatartás, mert ugye széllel szemben nem lehet.
Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy ma a politikai környezet nem Dragneának kedvez. Nemcsak azért mert a bankoknak és a multiknak az az érdeke, hogy ne háborgassák őket olyasmivel, hogy esélyegyenlőséget kell biztosítani a hazai vállalkozóknak, tisztességesen kell adózni és betartani a munkavállalók jogaira vonatkozó törvényes előírásokat. Azért sem könnyű most a Szociáldemokrata Párt 2016 – 2019 közötti politikáját folytatni, mert az Európai Unió – joggal – tart attól, hogy Orbán Viktor követőkre talál a közösségben. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a közelmúltban igencsak kemény szavakkal osztotta ki Szlovénia miniszterelnökét, Janez Janša-t, méghozzá hazai pályán Ljubljanában, ráadásul egy pusztán protokollárisnak számító eseményen (az ország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét). Tegyük hozzá joggal tette, hiszen Janša valóban nem áll messze a magyar modelltől. Az a tény viszont, hogy erre sor került, és így került sor, nem pedig a színfalak mögött, arra utal, hogy Brüsszel csírájában akar elfojtani minden esetleges rebelliót. Bár Liviu Dragneát ugyan nehéz lenne a magyar miniszterelnökhöz hasonlítani, benne a mindig mindent szívesen egyszerűsítő brüsszeli bürokraták azt a politikust látják, aki nem feltétlenül engedelmes, kellemetlenkedik, béreket emel és még pofátlan is (nem volt hajlandó találkozni Frans Timmermans-al, miután az úgy vélte, hogy Románia visszalépett a korrupcióellenes harc frontján, utalva a Tudorel Toader volt igazságügy-miniszter által kezdeményezett reformokra igazságügyi reformra).
Mindent összevetve hazánkban az elit szintjén nincs igény, a lakosság többsége részéről pedig nincs megértés a Dragnea által fémjelzett politikai vonal iránt. Azazhogy nincs kivel és nincs kiért.