Magyar nyelvű honlapot indított a kolozsvári Közpolitikai Elemző Központ Egyesület azzal a céllal, hogy tájékoztassa az erdélyi magyarságot a jövő évi romániai népszámlálás részleteiről.

A nepszamlalas.ro  címen elérhető honlapon összefoglaló olvasható a 2011-es népszámlálás eredményeiről, a szerkesztők pedig azt is elmagyarázzák, hogy a jövő évben esedékes népszámlálás miként van kihatással a magyarokra, az őket megillető jogokra. A jövő év márciusától induló népszámlálás két fontos újítása, hogy a lakosok saját kezűleg, az interneten és várhatóan magyarul is kitölthetik a kérdőívüket. A honlap elsősorban ehhez kíván naprakész információkat és módszertani útbaigazítást nyújtani az érdeklődőknek. A népszámlálás során 2022.május 16. és július 17. között a népszámlálás hagyományos, személyes kikérdezéses szakaszára kerül sor, amikor a kérdezőbiztosok azokat a személyeket keresik fel, akik nem töltötték ki az űrlapot az első szakaszban. A statisztikai intézet ezt követően a lakossági nyilvántartó, az egészségbiztosító, a nyugdíjpénztár és más intézmények adatbázisai alapján pótolja a hiányzó adatokat. A pótlás során bevitt adatok azonban már nem térnek ki a személyek nemzetiségére.