Az Európai Bizottság az idén a tagállamok közül Romániában számít a legnagyobb, 7,4 százalékos gazdasági növekedésre, amely jóval nagyobb a korábbi prognózisban előrevetített 5,1 százalékos GDP-bővülésnél – derült ki az Európai Bizottság (EB) tegnap közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzéséből.

Az uniós végrehajtó szerv arra számít, hogy a gazdaság 2022-ben 4,9 százalékkal fog növekedni, ami megegyezik a tavaszi prognózisban előrevetített értékkel. A jelentés szerint a bruttó hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 2,8 százalékkal nőtt az előző negyedévhez mérten, amit főleg a belföldi fogyasztás és a közberuházások serkentettek. Az EB szerint az idei GDP-re vonatkozó prognózist azért javították, mert az első negyedéves 2,8 százalékos növekedés várakozáson felüli volt.

A kormány az idén 5 százalékos gazdasági növekedésre számít 7,16 százalékos államháztartási hiánycél mellett.