Az idei érettségin – még mielőtt elkezdődött volna – ismét megbukott a romániai oktatási rendszer. Ugyanis a végzősöknek mindössze a 66 százaléka iratkozott be a vizsgára. Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint a 177 ezer diákból csak 114 ezren jelentkeztek. Ez az arány minden idők negatív rekordja. A miniszter a jelenséget a koronavírus-járvánnyal magyarázta: a diákok közül sokan úgy érzik, hogy az online oktatás körülményei közt nem tudtak kellően felkészülni – nyugtatott másokat és nyugtatgatja magát Sorin Cîmpeanu.

Bárcsak ennyi lenne!

De félő, hogy másról van itt szó.

Félő, hogy a diákok nem látják értelmét a megmérettetésnek, hiszen nagyon sokan a romániai életpálya helyett az emigrációt találják vonzónak, a nyers munkaerejüket kívánják eladni Nyugaton. A romániai középiskolás éveket valahogy átvészelték, átunatkozták, most elérkezettnek látják az időt arra, hogy olyasmivel próbálkozzanak, amihez ugyan nem értenek, de valamelyes késztetést éreznek rá.

A negatív jelentkezési rekord legfőbb oka az, hogy Romániában a fiatalok szinte mindegyike elméleti oktatásnak a részese. Vagy inkább szenvedője. Az inasképzést, a szakmák, mesterségek tanítását évek óta megszüntették. A szakközépiskolákban is csak a fémmegmunkálás, az építkezés, a villanyszerelés elméleti kérdéseit tanulják, annak gyakorlatát nem. Ezeknek az iskoláknak a diákjai is érettségiznek, matematikából például integrálásból, deriválásból, mátrixok szorzatából.

Németországban a fiatalok 40 százaléka érettségizik, 60 százalékuk szakmát tanul, amelyből aztán jól megél. Romániában, ugye, milyen meglepő: 40 százalékuk abszolvál, 60 százalékuk nem!

Ezek az adatok elgondolkoztathatnák az oktatási szakembereket, a szülőket! Nem igaz, hogy csak a diplomások boldogok, a jó szakik nem. Benedek Elek Testamentumában, mindenkinél meggyőzőbben bizonyítja, hogy az üres fejű aktakukacoknál becsülendőbbek a jó kezű mesteremberek. Jankó fiának írja: „Szeretném, ha becsületesen végezhetnéd az iskolákat, de minthogy ezt nem remélhetem, valami mesterségre adlak, fiam. Többször megfigyeltem, hogy kezed rááll a faragásra, s zsebkéseddel nem egy csinos munkát végeztél már. Fiam, Jankó, beadlak asztalosinasnak. Na, ne pityeregj, nincs abban semmi szégyenleni való. Szégyellje magát az a gyerek, ki ok nélkül költeti a szüleit: kit esztendőről esztendőre ajándékkal és könyörgéssel mentenek meg a bukástól. Te, fiam, légy büszke rá, hogy nem akarod csalni szüleidet s még idejében oly pályára mégy, ahol talpig ember válhatik belőled. A becsületes munka nem szégyen, fiam. S ne hidd, hogy csak azokból a fiúkból lesznek boldog emberek, kik tehetséggel vagy tehetség nélkül, végigtanulják az iskolákat. Száz példát mondhatnék neked arra, hogy gazdag és szegény szülők keservesen megsiratták, amiért kedv és tehetség nélkül tanuló gyermeküket végig erőszakolták az iskolákon, s mikor már arra került a sor, hogy megéljenek a maguk emberségéből: elzüllöttek, mert csak névszerint jártak iskolába, valójában lopták az időt s szüleiknek a pénzét.”

Ennek ellenére ma senki sem akar mesterségeket tanítani, csak a deriválást, a marketing, az irodalom és géntechnológia, a kommunikáció elméletét oktatná. Miért? A választ szintén Benedek Eleknél találjuk: „A szülők nem a gyermekeiket, hanem saját magukat féltik. Attól félnek …, hogy a mesterség megbecsteleníti a családot.”

Hogy nem jól van ez így, nem először firtatom. Nem először kérdezem, hogy miért nincsenek komoly szakmunkásképző iskolák Romániában. Válasz az illetékesektől soha sem érkezik. Csak minden júliusban, az érettségi eredmények kifüggesztésekor az újabb és újabb hidegzuhany. És most már a beiratkozáskor is.