Heiko Maas német külügyminiszter a közelmúltban azt javasolta, hogy a jövőben külpolitikai kérdésekben az Európai Unió szótöbbséggel és ne egyhangúlag hozhassa meg a döntéseit. A javaslat vegyes fogadtatásra talált. Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője támogatta az ötletet és úgy vélte, hogy ha az EU az uniós polgárok elvárásainak megfelelően befolyást akar gyakorolni a globális fejleményekre, akkor ütőképesebbé kell válnia, és ehhez elengedhetetlen a többségi döntések bevezetése a külpolitikában. Charles Michel, a Tanács elnöke ellenben azt hangsúlyozta, hogy erős befolyással lehet lenni a világban, ha a tagállamok összetartanak, és olyan döntéseket hoznak, amelyeket mindegyikük támogat. Úgy vélte, nagyon el kell gondolkodni, mielőtt a konszenzus elvét feladják a többségi döntések javára – írta a kérdésről a Frankfurter Rundschau. A német lap emlékeztetett arra, hogy Maas követelését megelőzően Budapest többször is megvétózott nyilatkozat-tervezeteket, köztük főként olyanokat, amelyek Kínát bírálták volna, de megakadályozta a közös állásfoglalást a Közel-Keleten Izrael és a Hamasz között újra fellángolt konfliktus ügyében is. Michel a konszenzusos döntések erős hatása melletti érvként hozta fel például azt, hogy az Uniót 2050-re klíma semlegessé akarják tenni, ami erős jelzés volt az EU polgárainak és vállalatainak, valamint a világnak, és mivel közös döntés volt, később más államokat is befolyásolni tudott az EU. Michel hangsúlyozta azonban, hogy véleménye még nem végleges, és hogy az EU intézményeinek hatékonyságát majd az Európa jövőjéről rendezendő konferencián vitatják meg. Manfred Weber élesen bírálta Michel állásfoglalását. „Éppen az Európai Tanács elnökének nem a tehetetlenséget kellene támogatni, hanem a cselekvőképességet, különös tekintettel arra, hogy a közös külpolitika az EU számára az egyik legfontosabb terület a jövőben is” – mondta.
Charles Michel talán akaratlanul is rátapintott arra, hogy jelen esetben nem egy csak gyakorlati kérdésről van szó, amellyel megolajozhatnák az EU működőképességét, hanem a javaslat az Unió egész filozófiáját változtatná meg. Ugyanakkor a kezdeményezés nem újkeletű és a múlt évtized derekán – elsősorban a fenyegető görög államcsőd kapcsán – már többen felvetették. Magyarán a kétsebességes Európa megteremtésének lehetőségéről van szó.
Nyilvánvaló ugyanis, hogy a döntési mechanizmus megváltoztatása nem lehetséges az EU alapokmányának a módosítása nélkül, amihez szintén konszenzusra lenne szükség. Ezt elérni lehetetlen, hiszen a módosítást azoknak is támogatniuk kellene, akik ellen meghozni készülnek. Ebben a helyzetben a hatékonyság növelésének másik eszköze – ami már tavaly a helyreállítási költségvetés megszavazása kapcsán már felvetődött (amikor ugyancsak Orbán fenyegetett vétóval) és ami végül meghátrálásra kényszerítette a magyar kormányt, egy szűkebb körű testület létrehozása lenne. Erre egyébként már van precedens is, nevezetesen a schengeni övezet, vagy az eurozóna, amelyik nem terjed ki minden tagállamra. Csakhogy ez már nem az az EU lenne, amelyiknek a közösség minden külpolitikai fórumon mutatni kívánja magát, ráadásul egy ilyen döntés nem szolgálná a nagyobb integrációt, a „több Európát”, hanem épp ellenkezőleg, véd és dacszövetségbe tömörítené az exkluzív körből kimaradókat. Erre érzett rá Michel, aki talán attól is tartott, hogy az új rendszerben hazája – Belgium – befolyása is csökkenne, a nagyok könnyen leszavazhatnák. Az sem mellékes kérdés, hogy Nagy Britannia kiválása után az új rendszer felerősíthetné a német – francia rivalizálást (mindegyik szeretné megnyerni a többséget) és ez aligha tenne jót az EU egységének. A francia Liberation szerint Franciaország számára ezért inkább egy az ENSZ Biztonsági Tanácsának mintájára működő testület létrehozása lenne elfogadható.
Mindazonáltal Maas és Weber érvei mögé könnyen felsorakozhat az Európai Parlament is, (amelyik már egyre jobban unja, ahogyan Orbán packázik 25 vagy 26 másik tagállammal) és rákényszeríti a szervezetet arra, hogy elszigeteljék a magyar külügyet. Olyan körülmények között ugyanis, amikor egyre élesebb verseny bontakozik ki az Egyesült Államok, Kína és Oroszország között, Brüsszel nem várhat arra, hogy Budapest a Kreml-el és Pekingel egyeztetve adja meg a hozzájárulását az EU döntéseihez. Ilyen módon Orbán katalizátorává válik a kétsebességes Európa megteremtésének, ami amúgy senkinek sem jó.