A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új családtámogatási rendszert dolgoz ki és terjeszt legkésőbb az év végéig a kormánykoalíció elé. Ennek az új támogatási rendszernek a célja az, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet – jelentette ki ma Kelemen Hunor szövetségi elnök.

A kormányfőhelyettes kifejtette, hogy a jelenlegi családtámogatási rendszer elavult, és nem ösztönzi a családokat arra, hogy több gyereket vállaljanak. Felidézte, hogy 1990-ben Romániában még 315 ezer gyerek született, 30 évvel később már csak 178 ezer. A politikus szerint, ha az ország nem változtat a családtámogatási rendszerén, 2040-re 15-16 millióra csökken a lakossága. Közölte, hogy az RMDSZ több javaslatot fogalmaz meg koalíciós partnereinek, melyekkel elsősorban a lakásépítést akarják elősegíteni. A javaslatoknak két fő összetevőjük lesz. Az egyik a vissza nem térítendő támogatás, amely a gyerekek számától függ, a másik a kamatmentes kölcsön. A családtámogatási politika másik fontos eleme a bölcsődeépítési program. Kelemen Hunor elmondta: a cél az, hogy falun és kisvárosokban is legyenek bölcsődék, ezek működési költségének jelentős részét pedig le kell venni az önkormányzatok válláról. Emellett javasolják, hogy a családok kapjanak üdülési utalványokat, a nagyszülők pedig megkaphassák a gyermekgondozási díjat, amikor a szülők visszatérnek dolgozni.

Az RMDSZ javasolja még, hogy a személyi jövedelemadót csökkentsék a gyereklétszám függvényében, így a három vagy több gyereket nevelő szülők nem fizetnének egyáltalán személyi jövedelemadót.