Megkezdődött szerda reggel az elnökválasztás Szíriában, a szavazóhelyiségek a kormányerők által ellenőrzött területeken nyíltak meg, és a voksolás eredményeként várhatóan a hivatalban lévő Bassár el-Aszadot választják újra egy negyedik elnöki ciklusra.

A polgárháború tíz évvel ezelőtti kirobbanása óta Szíriában ez a második elnökválasztás, amelyet az ellenzék, illetve a helyi kurdok is elutasítanak. Megfigyelők szerint a választás mindössze színjáték, amellyel a 2000 óta hivatalban lévő Aszad a hatalmát kívánja bebetonozni. Két kihívója, Abdullah Szalúm Abdullah és Mahmúd Ahmed Marai alig ismert, indulásuk szinte jelképesnek tekinthető.

Kedden az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország közös közleményben ítélte el a “tisztességtelen” módon megrendezett voksolást.

Több mint 18 millió ember jogosult szavazni az elnökválasztáson a belügyminiszter közlése szerint. Az állami televízió hosszú sorokat mutatott szerda reggel Damaszkuszban a szavazóhelyiségek előtt. A fővárosban számos helyen hatalmas Aszad-poszterek, illetve a kormányt dicsőítő – „A jövőt választjuk, Bassár el-Aszadot választjuk” feliratú – plakátok láthatók. A választáson induló másik két jelölt plakátját csak kevés helyre ragasztották ki az utcákon.

Nem tartják meg a választást a kurdok uralta északkeleti országrészben, illetve az északnyugati Idlíb tartományban sem, amely a kormányellenes lázadók utolsó fellegvára Szíriában.

Aszad elnök családja és a kormányon lévő Baasz párt öt évtizede irányítja Szíriát, ahol 2011-ben polgárháború tört ki. A konfliktusba – amely egybehangzó források szerint már több mint 380 ezer halálos áldozattal járt – terrorszervezetek és külföldi hatalmak is beavatkoztak, de az Oroszország és Irán által támogatott Aszad-kormány mostanra az ország nagy része felett visszaszerezte az irányítást.