A belső terekben szervezendő kulturális programok újraindítási kísérletének része lenne a miniszter elképzelése szerint, hogy egyes előadásokon csak olyan személyek vehetnek részt, akik már mindkét védőoltást megkapták. Ezeken az eseményeken a résztvevőknek nem kellene maszkot viselniük.

Bogdan Gheorghiu művelődési miniszter azt mondta: lesz olyan kísérleti előadás, amelyen csak immunizált személyek vehetnek részt, de terveznek olyan produkciót is, amit mindenki megnézhet, függetlenül attól, hogy be van-e oltva, vagy nincs. A tárcavezető bejelentette, hogy az eredeti elképzeléshez képest két hét késéssel, csak május közepén kezdődik az említett kísérleti projekt a fővárosban.