Jogerősen jóváhagyta a bukaresti táblabíróság a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) összeolvadását.

Mint ismert, az internetnemzedék két politikai alakulata pártszövetségként vett részt az utóbbi két év valamennyi választásán, kongresszusaik pedig tavaly augusztusban szavazták meg a pártfúziót.

Azóta Dan Barna és Dacian Cioloş társelnökökként vezetik az USR-PLUS pártszövetséget, amelynek törvényszéki bejegyzését a most elbírált óvások hátráltatták. Az immár összeolvadt USR PLUS a következő időszakban megszervezendő tisztújításon választja meg az új párt vezetőségét. A megmérettetésen vélhetően a két társelnök egymás vetélytársaként indul a pártelnöki tisztségért.

Politikai elemzők szerint azért is nehéz lesz kievickélnie az USR-PLUS-nak az egészségügyi minisztere leváltásával kirobbant kormánykoalíciós válságból, mert a belső választások előtt álló pártvezetők attól tartanak, hogy az esetleges kompromisszumokat meghátrálásként értékelik a pártban.