Görögországban idén hivatalosan május 14-től kezdődik az idegenforgalmi szezon, határait azonban várhatóan már április közepétől megnyitja az Európai Unióból érkező turisták előtt – jelentette be tegnap Bukarestben Charis Theocharis idegenforgalmi miniszter Claudiu Nasui gazdasági és turisztikai miniszterrel folytatott tárgyalásai után.

Az országba azok léphetnek be, akiket már beoltottak a koronavírus ellen, akik ellenanyagteszttel bizonyítják, hogy átestek a betegségen, vagy akik negatív Covid-teszttel igazolják, hogy nem fertőznek. A tíz év alatti gyerekek esetében nincs szükség tesztre. A beutazókat szúrópróbaszerűen antigén gyorstesztekkel ellenőrzik a határon, ha pedig a teszt eredménye pozitív, akkor elkülönítésbe kerülnek egy görög szállodában, amelynek költségeit a görög fél fedezi a karantén idejére – idézte a görög minisztert az Agerpres hírügynökség.

Theoharisz elmondta: Románia az első ország, amelyet felkeresett a 2021-es turisztikai szezonra vonatkozó protokoll kidolgozása óta, látogatása pedig egyebek mellett azt célozza, hogy kétoldalú megállapodással tegyék lehetővé a román turisták beutazását, akik szívesen töltik Görögországban a húsvéti ünnepeket.